„Te gyerek vagy, neked nincs szavad!” vagy „Ez nektek még bonyolult!” – ismerős mondatok? Hányszor hallottátok, ha szóba került pl. a politika? Pedig Nektek is van véleményetek,és ennek hangot is adtok.
A Krétakör a 2013/2014-es évben hozta létre a Szabadiskola elnevezésű programját, melynek során a középiskolások figyelemfelkeltő módon ismerkedhettek meg a közéleti, társadalmi és közügyi szerepvállalásokkal. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Goethe Intézet, valamint a Theater an der Parkaue és az Interrobang.
Krétakör oktatási programjaikban a diákokat aktív résztvevőkké szeretnék tenni, ahol véleményüket szabadon kifejthetik, akár nyilvánosan is. Önállóságot és egyenrangúságot szeretnének adni nekik, ezzel egy olyan biztos jövőt teremtve, amelyben az igazság és az elfogadás válna dominánssá.
A Berlinből, Budapestről és Miskolcról érkező diákcsoportok saját meglátásaik, tapasztalataik és viszonyulásaik szerint vizsgálták az „otthon” kérdését, figyelembe véve a közösségi, egzisztenciális és politikai problémákat.
Rendezvényükön két program közül is lehetett választani. Az egyik, amelyikben bemutatták a HOME – Budapest Utcai hajléktalan – kampány posztereit, amely valójában egy gerillakampánnyá vált. A fotók kiállítását 3 hónapos kurzus előzte meg, melynek központi kérdéseivé vált a hajléktalanság, és a lakhatási szegénység. A sztereotípiáktól elzárkózva szerették volna megjeleníteni ezt a témát, ezért is váltak a készítők a képek főszereplőivé. A kiállítóhely maga Budapest városa, így a képek szabadon megtekinthetőek. Összesen 97 plakátot helyeztek ki, de ahogyan az egyik résztvevő fogalmazott:
”… valószínűleg az erős politikai töltés miatt, nem mindegyik plakát lett hosszú életű.”
Ezzel párhuzamosan folyt a HOME Alumni Hallgatás, ahol diákok vezetésével mutatták be film alapú edukációs programjukat, amelynek témája a traumafeldolgozás. Hallgatás című kisfilmükben képzelt szituációban jelenítettek meg egy alapvető problémát, a testi-lelki bántalmazást iskolán belül. Az ezzel kapcsolatos passzivitást, és az annak megtörésére irányuló lehetőségeket vizsgálták színházi-nevelési játék formájában.
A témaválasztás aktuális, hiszen nem rég egy brutális bűncselekmény történt Németországban, amelyről a berlini diákok is említést tettek. Tuğçe Albayrak meggyilkolásának esete több kampánycélú sorozatot is elindított már. Akárcsak a fiatal, 14 éves Nobel-békedíjas Malala Juszufza története, aki nagy erőkkel küzd a pakisztáni gyerekek iskolai képzéseinek jogaiért.
Ezután a Home – Berlin Választási utópia következett. A berlini diákok egy előadás során pártokba szegődve vázolták fel a lehetséges megoldásokat a világ problémáinak legösszetettebb kérdéseire. A játékos bemutató során három egymástól rendkívül elhatárolódott pártot vázoltak fel (Világos Zöld, Megbízhatóság/Védelem-Elemzés és a Szuperpárt), melyekre a beszédeket követően a nézők szavazhattak is. Kidolgozott projektjük koncepciója során szerették volna kideríteni, hogy egy új kormány hatalomra jutása esetében, milyen jobb változásokat tudnának elérni.
Persze a kissé komikus műsor egészen absztrakt ötleteket is szült néha, ilyen volt pl.: a Világos Zöld párt által hangoztatott „humanimal right” fogalom, amellyel egy egészen új kifejezést alkottak. Ez egyfajta emberi, és állati egyenlőséget jelentene. Emellett ott volt még a Megbízhatóság párttól a béke adagolótapasz, és a félelem betiltása annak érdekében, hogy az ember többé semmitől se rettegjen. A Szuperpártnak pedig az egyik legbriliánsabb ötlete, az úgy nevezett „free body” lenne. Azaz a meztelen igazság, ahol minden Földön élő Ádámkosztümben sétálhatna bárhol és bármikor, hogy ezzel is javíthasson saját önképén.
Meglepő-e vagy sem, de a játékos választáson a Világos Zöld párt győzedelmeskedett, akiknél nevükből adódóan is lehet sejteni, hogy miért küzdenének. A berlini diákok valahogy így fogalmaztak:
„Csak egy Földünk van, és nem tud a végtelenségig növekedni…”
Németországban 16 éves kortól léphetnek be egy pártba, Magyarországon a minimum korhatár 18 év. Azonban, ha pártokba nem is, különböző szervezetekhez, társulatokhoz, közösségekhez csatlakozhatnak, hogy ezzel is részesei lehessenek jövőjük tervezésének és megalkotásának.
Az, hogy a pártpolitizálásnak mennyire van alternatívája, a részvevők közül volt, aki így válaszolt:
„Szerintem alapvetően a fiatalok egy kicsit félnek attól, hogy egy párttal azonosulva mondják ki a véleményüket, azért mert, ha egy párt színei alatt teszik meg ezt, akkor azzal fogják őket azonosítani, hiába változna a továbbiakban az álláspontjuk.”
Felvetődtek kérdésekkel azzal kapcsolatban is, hogy akadályozza-e bármi a fiatalok politizálását, és ha igen, akkor mi.
„Mi azért jelentkeztünk a programba, mert úgy gondoltuk, hogy a korunk nem kizáró ok a társadalompolitika részvételéből, és véleménynyilvánításból. Míg ezt itt megtehetjük, addig az iskolában nem, mert egy kimondatlan szabály azt diktálja, hogy nem politizálhatunk az iskolában.”
„Sokszor előítélések velünk, fiatalokkal. Van egy olyan álláspont, hogy mi vagyunk az új generáció, mi vagyunk a jövő emberei, bennünk van a megoldás. Ezzel szemben sokszor hallhatjuk azt is, hogy nekünk nincs beleszólásunk a politikába, mert fiatalok vagyunk, és ezt mi nem érthetjük, nem vagyunk elég érettek ehhez.”
„… ez 18 éves korunk betöltése után hirtelen megváltozik. Egyszeriben felnövünk a problémákhoz. Egyébként meg igen is csináljuk valamit, tegyünk a közért, frissek vagyunk, meg az új látásmód, na de, ha alig férünk hozzá a köznépben való részvétel eszközeihez, akkor hogyan?!”
„ Elmehetünk tüntetésre, diákparlamentre csak ezzel mind az a gond, hogy bármelyiknél ütközhetünk akadályokba.”
„És, ha nem is használjuk ezeket az eszközöket, mindennap politizálunk. Viszonyba kerülünk hatalmi, és elnyomási kérdésekkel. Rólunk, és a hatalom viszonyáról van szó az iskolában is . Úgy politizálunk, hogy az nem tudatos, a politikát a pártpolitikával, és a tisztességtelenséggel azonosítjuk, és emiatt félünk tőle. Pedig attól félni, ami a mindennapjaink része valójában értelmetlen. Iskolában nem szabad politizálnunk, de közben elkerülhetetlen, hogy politikai hatások érjenek minket, és öntudatlanul politikai állításukat teszünk…”
„… minket is aggaszt a jövőnk alakulása, legyen szó diszkriminációról, vagy a megfizethető lakásokról. Ez a két csoport: a lakhatásukat vesztett emberek és a fiatalok egy jelentős része apolitikus és kevés érdeklődést mutatnak a döntéshozatali folyamatok iránt, ami befolyásolja a mindennapi életünket.”
„Mindez azért baj, mert a véleményünket ritkán hallgatják meg a döntéshozók, és még ritkábban veszik komolyan. Megszoktuk, hogy a szokásainkat vizsgálják, az életünket kérdőjelezik. Ismerjük a politikát és a sajtót, akik gyakran kritizálják a viselkedésünket. Vannak azonban, akiket még foglalkoztat a közéletben való részvétel. Így jöhetett létre ez a közreműködés köztünk és a hajléktalan embertársaink között.”
A jelenlévők szerint a leggyakoribb mondatok a politikával kapcsolatos beszélgetések elutasítására fiatalokkal szemben:
„Te gyerek vagy, neked nincs szavad!”
„Minden politikus sz*métl*da!”
„Ez nektek még bonyolult!”
„Nem állsz készen!”
„Nem érted az egészet!”
„A fiatalok radikálisak.”
„Úgy is anyu véleményét mondod.”
„Közöd?!”
„Mindegy melyik politikai pártra szavazol, akkor is ugyanolyan megszorítások lesznek.”
„Inkább foglalkozz még a tanulással.”
„Fess vagy, fiatal, túltengnek benned a hormonok, foglalkozz csak a szerelemmel.”
„Ne keveredj bele semmibe!”
„Minket sem kérdeztek meg annak idején.”
A leggyakrabban használt mondat ilyen helyzetben az „Ez neked még bonyolult” volt a megjelenők szerint.
A záró program előtt a Miskolci Fiatalok beszéltek a miskolciakat érintő telek felszámolási programról, valamint a társadalmi egyenlőtlenségekről. Előbbivel kapcsolatban interjúkat készítettek szakértőkkel, érintettekkel a témával kapcsolatban. A miskolci diákok hozzászólásai:
„… amit nagyon igazságtalannak tartok, mert ezeknek a családoknak 85%-a miskolci származású, és itt laknak a rokonaik. A gyermekeik itt járnak iskolába, és ők is itt dolgoznak. A roma aktivistáktól megtudtuk, hogy a maradék 15% is kb 30 éve itt él. Havas Gábor, szociológus elmondta, hogy az ott élők nagy része javított, és épített is a lakóházához. Mi a miskolciak, a pestiek és a berliniek ellátogattunk erre a területre és mi is azt tapasztaltuk, amit Havas Gábor szociológus úr mondott.”
„Van egy család, akik a rokonaim és a számozott utcákon éltek. Egy napon kaptak egy felszólítást, hogy 13 napom belül el kell hagyniuk a lakásukat, eltelt ez a 13 nap, ők maradtak ugyanúgy a lakásukban, mert a 13 nap alatt nem jött ember, aki kilakoltatta volna őket. Elkezdtek albérletet keresni, aztán egy kis idő után jött a második felszólítás, amiben az állt, hogy 15 napon belül el kell hagyniuk a lakásukat, és a határidők lejártával kijöttek a végrehajtók és kirakták őket az utcára. Nem tudtak találni albérletet. A bútoraikat kirakták a ház elé, a földbe, a porba. A család pedig a két kisgyerekkel ott állt az utcán teljesen kétségbe esve.” – A nagymama fogadta be őket, majd onnét költöztek tovább miután találtak lakást. Most is ott élnek, de még mindig teljesen kilátástalan a helyzetük.
„Fontosnak tartottam megkérdezni a polgármester urat, mert van egy osztálytársam, aki a számozott utcákban él, és nem tud eljutni az iskolába, ha őt kitelepítenék a városfelszámolás keretében. A miskolci Krétakörösök segítségével írtam neki egy levelet, hogy milyen megoldást javasol erre, de azóta sem válaszolt.”
A miskolci diákok rengeteg olyan élménybeszámolót osztottak meg a közönséggel, amely megkülönböztetettségre, valamint kirekesztésükre utalt. Saját előadással, és videókkal ők is készültek. Olyan szavak is felmerültek, mint az előítélet, igazságtalanság, kirekesztés, kiközösítés, elnyomás, szegregáció, szegénység, emberek jogai, rasszizmus és integráció.
Ez esetben is színházi játékok által mutatták be az adott szituációkat. Ezek közül egy-két mondat:
„Egyszerűen úgy érzem, én más vagyok… és ők margóra tesznek.”
„Ha a probléma, nem is tőlem származik, akkor is rám hárítja, és azt érezteti velem, hogy azt a problémát én generáltam”
A szombati Fiatalok. Társadalom. Részvétel. konferencia utolsó programjaként reflexiót tartottak az addig elhangzott előadásokkal kapcsolatban, ahol kifejthették álláspontjukat, és összegezhették az elhangzottakat.
A kétnapos programsorozatot a vasárnapi menetrend zárja, amikor is még szintén részt lehet venni a plakátkiállításon, a Hallgatás című kisfilm színházi játékán, az előadásokon, beszélgetéseken és a közös vitaházon, amely a Hogyan tovább? kérdéssel indít.
