Az egyik ismerősöm a minap mesélte nekem a telefonban, hogy elképzelhető, hogy kiutaznak Japánba. Rögtön az Inforádió Világszám című műsora jutott eszembe, hiszen abban most pont Japánról hallhattunk érdekes beszámolókat, így legalább volt alkalmam felkészíteni őt egy-két fontos tudnivalóra.
Az biztos, hogy a magyarok sokszor rá tudnak csodálkozni a japánokra. Használt női ruhaneműk az automatából, Manga figurák erotikus képekkel, közel 2.000 írásjel, és az amerikai zenék népszerűsége.
Nem csak a munkájukban, de az élet minden területén rendkívül elhívatottak, aprólékosak és kényesen odafigyelnek a részletekre.
A fürdőzés sem úgy megy, hogy az ember csak becsobban a medencébe, de nem ám! Hosszas procedúra, amíg valaki egyáltalán eljut odáig, hogy bőrét áztassa a langyos vízben. Tanács, hogy mielőtt valaki meglátogatna egy ilyen fürdőt, mindenképpen figyelje előtte az utasításokat.
Számtalan köszönési forma él Japánban is. Nagy hangsúlyt fektetnek egymás tiszteletére és az udvariasságra.
Érdekesség, hogy borravalót sehol sem fogadnak el, a tetovált embereket pedig a helyi maffiával hozzák összefüggésbe.
Bár a fiatalok már lazábban állnak a régi tradíciókhoz, hagyományokhoz és szokásokhoz, valamint a nők egyenlőségi helyzete is sokat javult, leginkább még mindig az a jellemző, hogy a férfi keresi a kenyérre valót, a feleség pedig otthon várja a férjet tisztelettudóan. A családfő mindig a férj. Az ő szava szinte felülírhatatlan.
Jellemző rájuk az összefogás, összetartás és a rendkívül jó szervezettség. Nem véletlen, hogy a legnagyobb balesetek, természeti katasztrófák után is viszonylag hamar helyreállítják a dolgokat.
Szokták mondani, hogy az, aki nyugodt és békés életet él, az hosszú életkorra számíthat. Nos, a meglepő az, hogy a japánok rengeteget idegeskednek – főleg az állandó pontosságuk és a munkahelyi megfelelések miatt – mégis, az sem ritka, hogy valaki 80-90 évig is él.
A műsorvezető, Dr. Kiss Róbert Richard állítja, hogy ennek a megfelelő táplálkozás lehet a kulcsa. A kulcsszó: hal és rizs. Szusi itthon is kapható, de ég és föld az ízek közötti eltérés. A Japánban rendelt ételek, amik friss alapanyagokból készülnek, egészen más íz élményt tudnak nyújtani…bár megmondom őszintén, engem a gondolat is rémiszt, hogy a halacska, amit ennék, az pár perccel azelőtt még vígan úszkált az akváriumban.
A gömbhallal viszont nagyon kell vigyázni, ugyanis, ha valaki rosszul készíti el, akkor akár halálos is lehet.
A testük karbantartására is nagy figyelmet fordítanak. Japánban még a 90 év feletti idős embereknek is van külön edzőterem. Az Így látják a magyarokat c. könyvben azt is olvastam, hogy a japánok szerint a magyar férfiaknak edzőterembe kéne járniuk. A magyar ételeket túl zsírosnak és nehéznek tartják, de azért turistaként olykor ők is előszeretettel vásárolják idehaza a jó magyar paprikát, szalámit és libamájat.
A nevezetességekről és izgalmas helyszínekről külön könyvet is lehetne írni. Tokyo, Yokohama városa, a Császári Palota és a Filozófus sétány igazi turisztikai célpontok.
A következő cikkemben a japánok elképesztő munkamoráljáról és a főnökük iránti tiszteletükről olvashattok majd.
Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát a FM 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.
Fotók: colady.ru, perierga.gr, xcomglobal.com.sg, khongthe.com,