Kényes precizitás és nagy odafigyelés Japánban

Rovat

Megosztás

Az egyik ismerősöm a minap mesélte nekem a telefonban, hogy elképzelhető, hogy kiutaznak Japánba. Rögtön az Inforádió Világszám című műsora jutott eszembe, hiszen abban most pont Japánról hallhattunk érdekes beszámolókat, így legalább volt alkalmam felkészíteni őt egy-két fontos tudnivalóra. 🙂

Az biztos, hogy a magyarok sokszor rá tudnak csodálkozni a japánokra. Használt női ruhaneműk az automatából, Manga figurák erotikus képekkel, közel 2.000 írásjel, és az amerikai zenék népszerűsége.

Nem csak a munkájukban, de az élet minden területén rendkívül elhívatottak, aprólékosak és kényesen odafigyelnek a részletekre.

A fürdőzés sem úgy megy, hogy az ember csak becsobban a medencébe, de nem ám! Hosszas procedúra, amíg valaki egyáltalán eljut odáig, hogy bőrét áztassa a langyos vízben. Tanács, hogy mielőtt valaki meglátogatna egy ilyen fürdőt, mindenképpen figyelje előtte az utasításokat. 🙂

Számtalan köszönési forma él Japánban is. Nagy hangsúlyt fektetnek egymás tiszteletére és az udvariasságra.

Érdekesség, hogy borravalót sehol sem fogadnak el, a tetovált embereket pedig a helyi maffiával hozzák összefüggésbe.

Bár a fiatalok már lazábban állnak a régi tradíciókhoz, hagyományokhoz és szokásokhoz, valamint a nők egyenlőségi helyzete is sokat javult, leginkább még mindig az a jellemző, hogy a férfi keresi a kenyérre valót, a feleség pedig otthon várja a férjet tisztelettudóan. A családfő mindig a férj. Az ő szava szinte felülírhatatlan.

Jellemző rájuk az összefogás, összetartás és a rendkívül jó szervezettség. Nem véletlen, hogy a legnagyobb balesetek, természeti katasztrófák után is viszonylag hamar helyreállítják a dolgokat.

Szokták mondani, hogy az, aki nyugodt és békés életet él, az hosszú életkorra számíthat. Nos, a meglepő az, hogy a japánok rengeteget idegeskednek – főleg az állandó pontosságuk és a munkahelyi megfelelések miatt – mégis, az sem ritka, hogy valaki 80-90 évig is él.

A műsorvezető, Dr. Kiss Róbert Richard állítja, hogy ennek a megfelelő táplálkozás lehet a kulcsa. A kulcsszó: hal és rizs. Szusi itthon is kapható, de ég és föld az ízek közötti eltérés. A Japánban rendelt ételek, amik friss alapanyagokból készülnek, egészen más íz élményt tudnak nyújtani…bár megmondom őszintén, engem a gondolat is rémiszt, hogy a halacska, amit ennék, az pár perccel azelőtt még vígan úszkált az akváriumban.

A gömbhallal viszont nagyon kell vigyázni, ugyanis, ha valaki rosszul készíti el, akkor akár halálos is lehet.

A testük karbantartására is nagy figyelmet fordítanak. Japánban még a 90 év feletti idős embereknek is van külön edzőterem. Az Így látják a magyarokat c. könyvben azt is olvastam, hogy a japánok szerint a magyar férfiaknak edzőterembe kéne járniuk. A magyar ételeket túl zsírosnak és nehéznek tartják, de azért turistaként olykor ők is előszeretettel vásárolják idehaza a jó magyar paprikát, szalámit és libamájat. 🙂

 

Japán - Utazás
Te jártál már Japánban?

 

A nevezetességekről és izgalmas helyszínekről külön könyvet is lehetne írni. Tokyo, Yokohama városa, a Császári Palota és a Filozófus sétány igazi turisztikai célpontok.

A következő cikkemben a japánok elképesztő munkamoráljáról és a főnökük iránti tiszteletükről olvashattok majd. 🙂

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát a FM 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

 

Fotók: colady.ru, perierga.gr, xcomglobal.com.sg, khongthe.com,

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta