Ezt nézed:  / Zene / Meztelen Diplomaták klippremier – Sárgás Fények

Meztelen Diplomaták klippremier – Sárgás Fények

Szombaton debütált a Meztelen Diplomaták új klipje a Petőfi TV-n. A Sárgás fények című dal, már napi rendszerességgel hallható a Petőfi rádión is. Aki szereti a Diplomaták hangzásvilágát, az biztosan magáénak érzi majd az új számot is. A Diplomaták könnyed beatpop zenéjéhez a legújabb dalok készítésekor Prieger Zsolt tette hozzá – zenei producerként – azt a kis elektronikát, ami olyan jól áll a zenekarnak. 

 

Meztelen Diplomaták zenéje, akárcsak a nevük is mutatja maga az ellentétek harmóniája, olyan, mint egy képzeletbeli diplomata, aki véletlenül öltöny nélkül, meztelenül indul el a tárgyalásra. Egyszerre könnyed és könnyedén komoly: magyar nyelvű beatpop zenéjük a nyugati part optimista életszemléletében fürdőzik, miközben az élet apró és nagy örömeit éneklik meg rejtői iróniával és rafináltsággal. A Meztelen Diplomaták 2009 óta hívják táncba közönségüket, dalaikat három EP és a 2013-ban megjelent, Sellő Grand Hotel című nagylemez őrzi. A lemez több slágerét is játszotta a Petőfi Rádió és a Class Fm, a Dánok című dal klipjét pedig az MTV Hungary- csatornán lehetett elcsípni. A Diplomaták már feltűntek Cipruson az International Youth Music Expón, majd a Kiscsillag, Péterfy Bori & Love Band, a HS7, a PUF, a Kaukázus és a Magashegyi Underground előzenekaraként turnézták körbe az országot, azóta pedig több nagy fesztiválon is felléptek.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.