Mikor érdemes elveszíteni a szüzességünket?

Rovat

Megosztás

Az első alkalom mindenki számára emlékezetes. Ám az, hogy a gyönyörű, vagy éppenséggel gyötrelmes élmény vár rád közben és utána, az nem mindegy.

A nagy nap. Régi időkben a lányok életében többnyire ebből egyetlen volt: az esküvő, és az azt követő nászéjszaka, amikor is elveszítették ártatlanságukat. Egyszerű szabályok szerint zajlott az élet, persze akkor is akadtak kivételek, ráadásul a férfiakra nem is vonatkoztak merev elvárások e tekintetben sem. Nagyot fordult azóta a világ, ma már nemhogy az első együttlét előtt nem köttetik frigy, de ritka, és szerencsésnek mondható az, aki ugyanazzal az emberrel köti össze az életét, aki számára az első volt.

Azt, hogy jó-e, vagy sem, hogy ekképpen is megváltozott a világ, döntse el ki-ki maga a saját belátása szerint. Mindenesetre nem volt akkoriban nagy dilemma sem az, hogy ez mikor történjen meg első együttlét, sem pedig az, hogy kivel, igaz, sokszor erről nem is a fiatalok döntöttek, hanem a család a fejük fölött. Ennyiből talán mindenképpen szerencsésebb a mostani élet, hiszen Ti magatok hozhattok döntést. De annak eldöntése időnként nagyon nehéz tud lenni, hogy jól választotok-e.

Ma már szinte korlátlan a lehetőség az élet majd minden területén, így a szakemberek hangsúlyozzák, hogy mennyi feladata van egy serdülőnek és ifjúkorúnak, hiszen fejlődési feladataiként a személyes identitásuk, az intimitás és a különféle pályák közötti választás sokszor ennek az életkornak a feladata. Míg azzal sokat foglalkoznak viszonylag, hogy az iskolák és szakmák között miként válasszunk, illetve a döntési lehetőségek okozta belső szorongásra még külön szakkifejezést is alkottak, amit úgy hívnak: kapunyitási pánik.

De mi a helyzet az intimitás területén? Hogyan tudod eldönteni, hogy az élet számtalan lehetősége közül, illetve a számodra vonzó emberek közül mégis kivel és mikor lenne jó átélni azt, amit úgy is hívunk: a tűzkeresztségen való átesés. Azért indítjuk el számotokra az új cikksorozatunkat, hogy segítséget, mankót adjunk ahhoz, hogy felelősebben tudjátok meghozni ezt a nehéz, felelősségteljes, mégis, ha okosan csinálod, kár tagadni, édes döntést. Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus segítségével igyekszünk nektek segíteni abban, hogy minél szebben élhessétek meg az elsőt, mely akár évekre, vagy egy egész életre meghatározhatja a szexuális életeteket. Tartsatok velünk!

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta