Mindennapjaink részévé vált…ha nincs nálunk elfog a pánik…ha nem pillantunk rá meghatározott időközönként borzalmas hiányérzetünk támad. Mi az?
Olyan észrevétlenül kúszott be életünkbe a technika, hogy, ha árgus szemekkel figyeltük volna, akkor sem tudtuk volna tetten érni.
Sokáig ellenálltam a kísértésnek, mígnem 2 évvel ezelőtt velem is megtörtént. Amikor már mindenki javában a szinte mindentudó készülékét nyomogatta, váltig állítottam, hogy engem ugyan nem fognak beállítani a sorba. Meg akarom őrizni a “függetlenségemet”. Azok voltak a szép idők.
De eljött a pillanat, amikor már szó szerint nem tehettem meg, hogy ne rendelkezzek egy mini számítógéphez hasonló telefonnal. Szinte rögtön rákaptam! Vicces, de meg kellett szokni az állandó elérhetőséget. Folyamatosan jöttek az üzenetek, amikre késztetést éreztem, hogy azonnal válaszoljak, csak mert megtehettem. Egy idő után pedig teljesen összezavarodtam a rengeteg információtól, és folyamatos nyugtalanság gyötört. Idővel ez persze rendeződött, de 2 év után megint felütötte fejét a technikai függetlenedés vágya.
Hát kikapcsoltam a telefonomat, és vártam a csodát…
Hihetetlen megkönnyebbülést éreztem az első pillanatban, és ez az érzés nem is változott kb. 3 óráig…aztán jöttek az elvonási tünetek. Elképesztő, hogy milyen könnyen függővé válhatunk bizonyos dolgoktól. Minden, és mindenki válhat függőségünk tárgyává. Jelen esetben a telefonról volt szó, pontosabban mindarról, amit adhatott. A megállíthatatlan és folyamatosan áramló információról.
A nehéz pillanatokban elhatároztam, hogy kitartok, és nem is adtam fel. Rengeteg hasznos dolgot elvégeztem, amire soha sincs időm, például a szoba kitakarítása. 🙂
Estére pedig eljutottam arra a pontra, hogy visszacsöppentem az életembe. Már nem csak egy állandó gondolathalmazként éltem meg magam, mint karosszékben ülő drón, aki nézi élete csatornáját, és nem tehet az események folyása ellen semmit. A kezembe vettem az irányítást, és hasznos időt fordítottam magamra. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy jól érzem magam a bőrömben. Mert nem hatottak rám a külső tényezők. Nem mások határozták meg a pillanatnyi hangulatomat, hanem saját magam. Olyan volt ez a kis szünet, mintha szanatóriumba vonultam volna.
Mindenkinek csak ajánlani tudok egy kis szünetet. Azonban fontos, hogy ezt az időt tényleg magunkra fordítsuk, csak így használ. Ha ezt betartjuk, akkor új erőre kapunk, és egy idő után el lehet jutni arra a pontra, amikor már történhet bármi, akkor is meg tudjuk őrizni kiegyensúlyozott kapcsolatunkat önmagunkkal, aminek születésünktől fogva meg kellene lennie. 😉
kép: www.fastcompany.com, slvlogs.com, www.micksnark.com, www.stylebizarre.com, www.reddit.com, crazyhardware.blog.hu,
