Így viselkedj a közösségi oldalak világában!
Lili babát vár! – fogadott az örömhír a Facebookra belépve. Hisz ez csodás – pillantottam a bejegyzéshez csatolt fotóra, amin a kismama és árulkodó kedves ismerőse mosolyogtak – , de nem Lili kiváltsága lenne megosztani a nagyvilággal, hogy édesanya lesz?
De, az övé, nem én gondolom rosszul. A mai lájkvadász társadalomban azonban az ember bármit felmutat, amitől három-négy felfelé mutató hüvelykujjat remél, s az sem érdekli, ha az ütős Jolly Joker másé.
Lopott pillanatok
Roppantul zavar az is, ha ifjú házasok esküvői fotóját posztolja a vendégsereg – lehetőleg még a lagzi alatt – meg sem adva az esélyt a hitveseknek, hogy ők avassák be életük legszebb pillanatába a meghívót nem kapókat. De az is bosszant, ha (természetesen a megkérdezésem nélkül) rólam tesznek ki a világhálóra egy nem kimondottan előnyös fotót, amit szívem szerint mindenki elől elrejtenék. Továbbmegyek: mi a csudáért (eufemizmus) kell egyáltalán minden egyes percünket dokumentálni?
Facebook-etikettem szigorú lesz, de ha az olvasó végiggondolja, rá fog jönni, jogos a tiltószók hada.
„Üdv a WC-ről!”
Esküvő és babaváró buli sajnos nem jut minden napra. A lájkra éhes tömeg kezében semmi, amit felmutathatna. De miért is kell ezt túlbonyolítani? Megteszi mára egy fotó a tükörben, amiről amúgy a fél fejem hiányzik, de egy toalettről való bejelentkezéssel is felkavarhatom az állóvizet…
Nekem személy szerint egyébként az volt a kedvencem, amikor egyik ismerősöm azt jelezte a közösségi oldalon: épp a Mc’Donaldsban eszik a barátaival – és még csak nem is egy butácska lány. Micsoda hír, jó étvágyat! Én pedig az imént mostam fogat, már jeleztem is a Híradónak.
Ezek a semmiről sem szóló bejegyzések kezdenek mindennapivá válni. Ma természetes, hogy a János meg a város fejből tudja, mit reggelizett Mariska. Valóban szükségük van erre az információra? Nem lesz számukra egy idő után unalmas? Minden idők egyik legnagyobb kaliberű énekese, Michael Jackson ma is beszédtéma. Megannyi kérdés fűződik nevéhez, amire senki sem ismeri a választ – a pop királya jól titkolta azt. A mostani előadókról ellenben már azt is tudni, milyen alsóneműt viselnek éppen. Mi marad a fantáziának? S ki marad meg közülük az utókornak?
Engem az okostelefon hiába kísér mindenhova, s hiába látom mindenütt a ’Megosztás’ gombot. Csupán életem valóban fontos pillanataival büszkélkedem, és a cikkeimet népszerűsítem – reménykedve, hátha eljut az üzenetem a gyorséttermi falatozóhoz: a kevesebb néha több, fogadja hát meg!
„Csíííz!”
Gyertek, álljatok ide mind! – utasítja a fiú a baráti társaság többi tagját, és magasra emeli botját – mármint a szelfit. Mindenki pózba vágja magát, a nyelvét ölti és az izmait mutatja, az összhatás mégsem olyan, amilyenre számítottak. Csak pár elmosódott tojásfejet látnak. Ugyan Karl Lagerfelddel nem szokás példálóznom (talán egyszer arról is írok, miért), de egyvalamiben érdemes hallgatni a német divattervezőre: a felülről való fotózás kerüljön tiltólistára. Ahogyan egy minket guggolva lencsevégre kapó fotós is torzító képet készít majd. A fotó szemből, természetes fények mellett lesz tökéletes. És persze, ha nem mi, hanem más fotózza. A fényképezőgéptolvajoktól én is rettegek, azonban érdemes megkérni egy megbízhatónak tűnő idegent, kapjon le. Mondjuk azt a helyes fiút, aki az előbb a szelfibotját emelte a magasba.
Kétszáz az ezerhez
Akinek kevés ismerőse van, az rossz arc, vélekednek sokan, s amikor a közösségi oldalakon egy kerek kétszázas szúrja ki szemüket, rádöbbenenek, maguk sem különbek. Hogy ez ki ne derüljön e kétszáz fő számára, megkezdődik a nagy ismerőshajsza. Visszaigazolnak boldog-boldogtalant, Adonisz képe mögé rejtőző szélhámosokat, bizalomgerjesztő arab fiatalembereket és önimádó cicababákat. A végeredmény: vadidegenek nyerhetnek bepillantást az életüke, akikről nem tudhatják, mikor fordítják ellenük a tálcán kínált információkat, vagy lopják el személyes adataikat.
Én már a Facebookra regisztrálásomkor beállítottam, hogy csak az ismerőseim láthassák ezeket. Persze aki akar, sajnos bármit kinyomozhat, én azonban egy fokkal nyugodtabb állapotban hajtom este álomra a fejem.
Tartózkodási helye: World Wide Web
Az őszintét megvallva, elgondolkodtató számomra ez az írás. Nem azért, mert nárcisztikus volnék (bár igyekszem a szép megfogalmazásra). Az döbbentett le, hogy ma már külön etikettre van szükség a virtuális világban. Egyáltalán: létezik egy „rendes” és egy virtuális világ. Mintha az embernél tudathasadást diagnosztizáltak volna: egyszerre két életet is él. Ideje lenne felébredni és ráeszmélni, melyik is a fontosabb. Jó dolog az aktuális közösségi oldal, remek funkciókkal, de annál is több káros hatással. Ha nem akarod egy számítógépben rekedt robotként végezni, korlátozd a Facebookkal töltött perceidet. Talán megleszel a toalettes bejegyzések nélkül is. Mert valljuk be, amikor a közösségi oldalakat böngészed, ezek zúdulnak a nyakadba, akarva-akaratlan. Egy nap két óra internetezés ezért bőven elég, de még sok is, ha nem itt csevegsz barátaiddal, hanem szemtől szemben, például egy parkban ücsörögve.
A Facebook-etikett legfőbb pontja ez: ne tölts sok időt ezen a virtuális felületen – még ha ezzel el is veszti értelmét a cikkem…
Szerző: Fekete Fanni
Fotók. weheartit, adiaventmind, geermelinern
