12 óra – 65 ezer megtekintés – Fut a Középsuli

Rovat

Megosztás

2015. december 7. /hétfő/ 7.00

Több, mint hatvanötezer megtekintés található a Középsuli legújabb epizódja alatt. 12 órával ezelőtt, tegnap este 19 órakor jelent meg a Középsuli című sorozatunk legújabb epizódja, melyből kiderült, hogy milyen okból is érkezett Magyarország kedvenc diákjaihoz Delhusa Gjon.

IMG_4288

A történet szerint Melcsi néni által felkért énekes egy különórát tartott a diákoknak, mely a magyar- és énektanárnő Mikulás-ajándéka volt a gyerekek számára. Rögtön meg is hallgatta Melcsi néni kedvenc diákénekesét, Olivért, habár a rosszfiúnk énekesi tehetségért nem volt odáig meg vissza, viszont a feldúlt srácot azzal nyugtatja meg a művész, hogy elfogadja felkérését, miszerint tanítsa őt a jövőben. Ez csak egyet jelenthet: Delhusa Gjon még nem hagyta el a Középsulit, a következő epizódban is feltűnik majd.

Nemcsak erre kaptunk választ, de azt is megtudhattuk, hogy mi lett Bende büntetése: fél év felfüggesztés. Már csak ennyi időt kell kibírnia Bendének, hogy ne csináljon semmi őrültséget, máskülönben “megy a levesbe”. Vajon meg tudja majd állni Bende, hogy ne rosszalkodjon egy olyan csínytevő legjobb barát mellett, mint amilyen Olivér?

IMG_3961

Sarolta, a Magyar Afrika Társaság jószolgálati nagykövete egy kisebb felvilágosító órát tartott diákjainknak Afrikából. A tanulók nagyon érdeklődőek voltak, habár Sarolta tanárnő szerint “a társaságra ráfér még egy kis oktatás  Afrikával kapcsolatban”.

Krisztosz bá’ lefuttatta diákjaival a rettegett 24 percet, mellyel nem mindenki járt jól. Habár Korinna lepihenhetett közben, Paula sérelmezte, amiért Krisztosz bá’ neki nem engedte meg, hogy leüljön.

Matyi visszatért az iskolába, újult erővel. Barbi rávette Bendét, hogy kérjen bocsánatot, a srác meg is akarta beszélni Matyival a nézeteltéréseket, ám a fiú gúnnyal válaszolt. Vajon Matyi meg fog tudni valaha bocsátani Bendének?

IMG_3951

A következő epizód december 20-án jelenik meg a Középsuli.hu-n és YouTube csatornáján.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta