A Középsuli.hu újságírójának magánvéleménye. Mi a fenéért nyaggatnak állandóan azzal, hogy: “Tanulj fiam, (lányom) amíg lehet!”
Schmidt Erika Sziporka. 34 éves. Ez vagyok én. 2014-ben kezdtem el a gyógypedagógia szakot a Bárczin = ELTE-BGGYK.
Nem gondoltam, hogy ezt valaha meg fogom tenni, de hirtelen felindulásból szeretném megosztani első féléves gondolataimat, így, a vizsgaidőszak kellős közepén.
Az egyetem lényege nem feltétlenül az, hogy legyél stréber, meg menő, meg elmondhasd magadról, hogy egyetemista vagy. Semmi sznobság.
Mit csináltam eddig?
15 évesen elköltözve otthonról abba hagytam a kereskedelmi szakközepet, dolgoztam, mulatoztam, barátokkal elvoltam, tök jó volt. Később, 18 évesen rájöttem, hogy nincs érettségim, sem nyelvismeretem, sem egy szakmám. Kicsit untam már, hogy én vagyok a tanulatlan-tapasztalatlan, fel sem vesznek így dolgozni egy értelmes munkahelyre. Még az a szerencse, hogy éjszaka lehet dolgozni vendéglátásban.
Ezért fogtam magam, és a kereskedelmi szakközép folytatására tett harmadik sikertelen próbálkozás után jelentkeztem egy esti intenzív gimibe. Így 2 év alatt sikerült a 4 évfolyamot végigjárni. Az volt a mák, hogy oltári jó banda volt ez, motiváltuk egymást, mindenkinek sok múlt már ezen a hülye érettségin. Megszerettem a biológiát és a kémiát, sőt, szinte minden tárgyat. 21 voltam, mikor vége lett, leérettségiztem.
Mindezt úgy, hogy közben heti 4 napot éjszaka dolgoztam, plusz nap közben bébiszitterkedés, este meg irány az esti gimi. Nem tudom, hogy bírtam szusszal…
Igen ám, csak ezután még mindig eszembe sem jutott továbbtanulni. Magam sem tudom, miért, talán nem néztem ki magamból a képességet, vagy nem volt előttem ilyen példa. Akkor még nem volt ez ennyire egyértelmű, és a környezetem nem nyomatta az agyamba, hogy tanulj fiam…(lányom).
Szóval mindenféle suliba belekezdtem, idegenvezetői, lakberendező, mittudomén. Mindet abba hagytam. Aztán sok szerencsével elvégeztem egy filmes sulit, ösztöndíjas volt, tehát mellette nem kellett dolgozni. Ezek után még mindig nem volt normális hivatásom, munkám, mert rájöttem, hogy a filmes szakma nem nekem való. Túl sok taposás és pénz meg kapcsolatok, meg miegymás kell hozzá.
Aztán eljött egy fordulat: Barátaim akkor már jártak Spanyolországban az El Caminon. Elmentem én is, 22 éves voltam. (Erről írok majd részletesen, egy másik cikkben) Itt jöttem rá, hogy szeretem a természetet, a túrázást, az új helyzeteket, az új embereket, a kalandot. Akkor már 1-2 éve jártam aerobikozni, ez volt az egyetlen kitartást igénylő dolog az életemben. Hát a második lett a Camino…durva. Na, mindegy, szóval haza jőve elmentem egy OKJ-s Sportrekreáció képzésre, a TF (Testnevelési Egyetem) továbbképzőjére. Ezt el is végeztem! 🙂
Ezzel szerettem volna túravezető vagy olyasvalaki lenni, aki természetben, emberekkel foglalkozik. Egy véletlen folytán a későbbi években találkoztam az Élményakadémia Egyesülettel, akik outdoor élménypedagógiával foglalkoznak, (erről is írok még) és azóta ott dolgozom. Imádom, nagyon sokat köszönhetek ennek a csapatnak és a szakmának. Szakmának, de milyennek is? Ki is vagyok én valójában? Pedagógus? Dehogy, nem tanultam olyat. Pszichológus? Nem, ezt sem tanultam. Akkor meg ki, mi?
Ezért jelentkeztem a Bárczira, mert éreztem, hogy az a tudás és tapasztalat, amivel rendelkezem, nagyon kevés, épphogy elég egy ilyen komoly hivatáshoz, mint az “élménypedagógiai tréner”. De amúgy tök mindegy, milyen szakmáról van szó. Muszáj elmélyülni a legszélesebb körű ismeretekben, különben félmunkát végzel!
Mit köszönhetek az eddigi, félévnyi (!!!) egyetemi tanulmányaimnak?
- Végre azt mertem mondani, hogy igen, ezt hajlandó vagyok 4 évig tanulni.
- A suli miatt kénytelen vagyok előre tervezni, amit nem szoktam, mert született improvizáló vagyok
- Magabiztosabban beszélek, fogalmazok már most, azokban a szakmai kérdésekben, amik eddig is érdekeltek, de nem volt megfelelő háttértudásom hozzájuk
- Összességében az egyetemi időszak arra jó, hogy más szemszögből, mélyebben megismerjem a világot, önuralmat és kitartást tanuljak, felelősséget vállaljak, önbizalmat és önálló hozzáértést szerezzek egy adott témában, és nem utolsó sorban hasonló gondolkodású emberekkel ismerkedjek meg. Fhuhh…
Üzenet a középsulisoknak:
Tényleg tanuljatok, amíg lehet! Gondoljátok át, mi érdekel, és mi nem, ha kell, menjetek el minden nyílt napra, beszélgessetek felsőbb évesekkel, nyáron menjetek el önkénteskedni itthon, vagy külföldön, vagy dolgozni olyan helyre, ami segít rájönni, hogy milyen szak/szakma érdekel titeket leginkább. Nyugi, bulira és utazgatásra is lesz elég idő mellette.
Aki azt mondja, többet ér az élettapasztalat, szerintem téved: nem többet ér, hanem mindkettő kell! Én már csak tudom.
Megéri tanulni, és higgyétek el nekem, sokkal jobb ezt időben megtenni, mint halogatni. Nem azt mondom, hogy ha nem tudod, mit tanulnál, akkor is menj valahova feltétlenül. Tarthatsz szünetet két suli között, de töltsd értelmesen, azaz nézz körül itthon, vagy a világban! Ne bulizd el az agyad! És ne húzd túl sokáig a döntést: munka mellett ezerszer nehezebb, már-már a lehetetlen határát súrolja. Csak erős idegzetűeknek ajánlom munka vagy család mellett, és minden elismerésem az önfenntartó és 1-2 gyerek mellett tanuló egyetemistáknak.
U.I.: Drukkoljatok, hogy sikerüljenek a vizsgáim! (Anatómia, miegyéb…)
Képek: americanreligioninamerica.wordpress.com; .illawarramercury.com
