Pisti haverommal elhatároztuk, hogy elmegyünk Gombaszögre, erre az egyébként nagy múltú szlovákiai magyar fesztiválra. Már az odaút tele volt viszontagságokkal; először is a táborról tudni kell, hogy a helyszín a hozzánk hasonló átlagos kirándulni vágyóknak szinte megközelíthetetlen.
Egyenes járat nincs, az autóvezetői képességeink mindkettőnknek a béka feneke alatt vannak, a teleportot meg még mindig nem találták fel (vagyis igen: egyes buli után mindenféle emlék nélkül fel tudok ébredni otthon, de ez nem éppen életbiztosítás az odatalálásra). A kemping pedig, mint már azt említettem, tulajdonképpen Szlovákia azon részén van, ahol a madár se jár; GPS-pontossággal – és szépen – megfogalmazva az elhelyezkedése pontosan a halál „férfiasságától” kissé délnyugatra található.
Mi mindenesetre bevállaltuk: végül háromórás Budapest–Kassa vonatút és egészen elképesztő Kassa-Rozsnyó buszozás után, nagy nehezen, körülbelül hat órával az indulás után értünk a táborba. A helyszín – azért meg kell hagyni – tényleg rendben van: remek kemping, rengeteg sátorral, pazar hangulat, sok-sok félmeztelen pasi, és gyönyörű, csinos csajok bulihelye ez: kaja, pia, program van dögivel. Valahogy azonban kifogtuk: megállított egy fickó, azzal a kérdéssel szólított le, hogy szeretjük-e az irodalmat, mert lesz itt egy remek program és közben bólogat. Jah, mondjuk, Leiner Laurát, meg ilyeneket szeretjük, persze leszámítva a dögunalmas kötelezőket meg az irodalomtanárunk mániákus kifakadásait, tettük hozzá. De mivel jobb ötletünk nem volt, elmentünk rá és beültünk a legközelebbi sátorba, oda, ahova mondta. Erre kis várakozás után megérkezik ő, az iménti arc: kiderült, hogy az a fickó ad elő, aki leszólított minket; hát persze, már megint egy önjelölt művészzseni. El is kezdte nyomatni a dumát arról, hogy mekkora jó író. Le is léptünk nagyon gyorsan…
Rengeteg érdekes előadás volt, de ami leginkább meglepett minket, az az, hogy a buli szimbolikus jelképe egy veréb: komolyan mondom, egy hatalmas fehér verébfej áll a mezőn; de hát amennyi verébbel találkoztunk ezen a napon, talán meg sem lep. Velünk tényleg, szó szerint, madarat lehetett fogatni ma. A jelkép körül ólálkodó csini lányokat azért mindenesetre lefotóztuk, csak úgy, a biztonság kedvéért. Amúgy komolyan szépek a szlovákiai magyar csajok. Meg a hely is jó.
Elkezdtünk sörözni és abszolút feloldódtunk; komolyan mondom, nem tudsz úgy itt meginni egy sört, hogy meg ne ismerkedj valakivel. Emberek jönnek-mennek: szia, Kati vagyok, szia, Marcsa, Szevasz, a nevem Jampec, állítják. A Jampecet nem tudom, hogy jól hallottam-e, mindenesetre, ha komolyan remekül működik a fülem, és tényleg ez volt a srác neve, akkor elég nehéz lehetett a gyerekkora…
Két sör elfogyasztása után lassan bandukolunk tovább, és betévedtünk egy olyan előadásra,
amelyen egy gyönyörű írónő beszélt a fociról. Tök komolyan egy világszépe nő nyomta az adatokat a világbajnokságról, Modric, Messi meg minden, sok magyar válogatott játékost ismer személyesen, még mondta is, hogy olykor szóvá is szokták neki tenni, hogy hogyan van az, hogy ő ennyire ismeri a dolgokat, amikor a nők általában nem érhetnek a focihoz. De ő tutira értett hozzá, könyvet is írt róla.
Már el is terveztem, halál komolyan elterveztem, hogy ott helyben az előadása után megkérem a kezét; azt gondoltam, hogy felállok szépen, így, kissé besörözve odamegyek hozzá, és azt mondom neki, hogy hölgyem, te az enyém, én a tiéd; én egész eddigi éveimben téged kerestelek. Egy gyönyörű nőt, aki vágja a focitémát. A haverom, Pisti aztán lebeszélt róla. Nem, nem kell ez neked, mondja, inkább igyunk meg még egy sört. Ha nehezen is, de megfogadtam a tanácsait, főként azért, mert kiderült, hogy a nőnek férje van. Szóval elmentünk sörért, leültünk, megint ismerkedés, majd már vagy a negyediket ittuk, amikor az a hülye ötletünk támadt, hogy fotózzunk oda, azaz a buliba nem illő, értelmetlen dolgokat. Így került lencsevégre a sok-sok partifotó helyett a random két pótkocsi: az egyik csak úgy állt magányosan, másik, a nagyobb meg tele volt firkálva szlovákul, hogy még véletlenül se fogjuk fel a ráírtakat…
Aztán megtaláltuk a chill sátort is, ahol nagy szemű, elkerülendő rasztás lazaarcok néztek ránk
furcsán, azaz úgy, mintha minimum földönkívüliek lennék; innen leléptünk hát gyorsan és elmentünk teljesen feltérképezni a terepet: tök komolyan mondom, hogy totál jó ez a kemping: sörök, bulik, pezsgés, ismerkedés, sátrak, nappal előadások, este meg fesztiválhangulat; a zenekarok felhozatala is teljesen király.
K.T.
