Fúnak vagy lánynak lenni könnyebb? Ha alaposabban a dolgok mögé nézünk, rájöhetünk, hogy úgy néz ki, a fiúk élete sem egy leányálom.
A fiúk másképpen szocializálódnak, mit a lányok, másféle viselkedést vár el tőlük a társadalom. Legyenek erős, magabiztos kiállásúak, az érzelmeiket tartsák meg magunknak stb. Habár ezek az ideálok gyakran nem állják meg a helyüket a valóságban, ez nem jelenti azt, hogy nem várják el el tőlük ez a viselkedést. A sebezhető, alárendelt szerep a megszégyenülés veszélyét hordja magában. Pedig az életben nem a tévésorozatokból ismert, latexruhában repkedő Marvel hősök jelentik a férfiasság mintáit.
Legtöbbször az derül ki, hogy a magukat macsónak mutató, az alfa hím imázsukat kétségbeesetten fenntartani próbáló férfiak valójában magányos, érzékeny, elveszett lelkek, akik meghasonlottak önmagukkal. Manapság nem könnyű férfinak lenni.
Miért van ez így? Az ok az elfogadott társadalmi normákban keresendő. Alapvetően még mindig az anya az, aki a több időt tölti a gyerekekkel, ő gondoskodik róluk, neveli őket. Ahogyan a gyerekek növekednek, a természetes folyamat része, hogy elszakadnak anyjuktól, független, önálló személyiségekké válnak. A fiúk esetében ez azért jelent dupla nyomást, mert nekik egyszerre kell felnőtté válni és megtalálni helyüket férfiként is, az anyjukétól különböző nemi szerepben. Nehezebb útja ez az egyéniség formálódásának, mint a lányok esetében.
A nőies vonások nem megengedettek, gondoskodónak, érzékenynek, ragaszkodónak stb. lenni nem férfias. Így aztán a fiúk két tűz közé kerülve nőnek fel: egyfelől próbálnak megfelelni a bevett férfi ideál képének, elnyomva “lányos” oldalukat, miközben szeretnének önmaguk maradni.
Képek: hdwallpaper, giphy
