​A Megasztár győztese, Gudics Máté is a Kodolányin tanul majd tovább

Rovat

Megosztás

Az Educatio kiállításon a Kodolányi János Egyetem Újmédia és Kreatívipari Karának dékánja, Dr. Kiss Róbert Richard mondta ezt el, amikor bemutatta az intézményt a jelenlévőknek, majd beszélgetett is a negyvenmilliós fődíj nyertesével a színpadon.

Az eseményt követően kérdeztük az ismert turisztikai kommunikációs szakembert, Prima Primissima-díjas újságírót.

Hogy került a Megasztár győztese a Kodolányira?

Gudics Máté az előadóművészet szak hallgatója lesz. A felvételi jelentkezést természetesen neki is végig kell csinálnia, viszont térítésmentesen tud majd tanulni.

A Kodolányival kapcsolatban elmondta, hogy megújult a kommunikáció- és média szak. Miben változott a képzés?

Elindítottuk a mesterképzést és megújítottuk az alapképzést is. Erősebb alapokat jelent a tudományos írás és retorika tanítása, a helyesírás, az írásjelhasználat és a felsőfokú szövegszerkesztés, a beszédművelés egyetemi szintű oktatása. A televíziós, a rádiós, az online és a print alkalmazott kommunikáció tudományos és mindennapi elemei egyaránt megjelennek a tantárgyi hálóban.

Ez mit jelent a gyakorlatban?

Azt, hogy a hallgatók az operatőri, szerkesztői, vágói, forgatókönyvírói, online marketinges, blog, vlog, podcast készítéshez szükséges ismereteket is elsajátíthatják. Fontosnak tartjuk, hogy tisztában legyenek a terület jogi hátterével is, így kibővült az alapszakos képzés a szakmai jogi ismeretek oktatásával, ami a magas szintű hivatali kommunikációra is alkalmassá teszik majd a diákokat. Ehhez kapcsolódik, hogy a kommunikáció- és médiatudomány szakos diákok a társadalmi és közéleti kommunikáció alapjait is megismerhetik.

A gyakorlati oktatás hol zajlik?

Már az első szemesztertől kezdve, és a képzés során folyamatosan, saját médiacentrumunkban, televíziós műtermünkben, rádióstúdiónkban, online hírportálunk szerkesztőségében, kamerával, stúdióban, szerkesztőségi körülmények között gyakorolhatnak a hallgatók, tapasztalt tanárok vezetésével. Természetes az, hogy a szakmai gyakorlati programok első évtől kezdődően – a majdani stábmunkához hasonlóan – kiscsoportokban zajlanak és így közvetlen kapcsolatot alakíthat ki a diák a tanáraival, személyre szabott intenzív gyakorlati kurzusokon. A tehetséggondozó műhelyekben pedig elmélyíthetik a tudásukat is, attól függően, hogy mely terület érdekli őket.

Ahogy elnézem, a tanárok névsora is meggyőző, hiszen a szakma nagyjai oktatják a tárgyakat. Kik ők?

Kolossváry Balázs főszerkesztő, Manninger Beáta szerkesztő, Orodán Sándor, Dr. Máté Krisztina műsorvezető, producer, Petőcz András József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas író, költő, szerkesztő, Makai József mestertanár, jelenleg haditudósító, Dr. Sós Péter János mestertanár, Regős Zoltán, kommunikációs igazgató, dr. Mátyássy Áron filmrendező, Virágh Ildikó rádióriporter, Újhelyi Zoltán műsorvezető, Kovács Gyula stúdióvezető mind oktatnak nálunk, de vendégelőadó Nagy Zoltán kommunikációs igazgató és más üzleti, civil, társadalmi kommunikációs vezetők is tanítanak nálunk. Büszke vagyok rá, hogy rengeteg sikeres hallgatónk van, akik később a szerkesztőségekben, a képernyőn, vagy a kamera mögött is bizonyítják, hogy a képzéseink Magyarország élvonalában vannak, közülük is többen az oktatóink.

Itt, az Educatio kiállításon, azt látjuk, hogy az egyik legnépszerűbb stand a Kodolányié. Kiknek ajánlaná az egyetemet?

Mindazoknak, akik gyakorlatközpontú, modern, versenyképes, naprakész tudásra akarnak szert tenni, hiszen a Kodolányin a legfrissebb tudományos eredményeket és szakmai trendeket alkalmazzuk. A kommunikációs és PR képzéseink megújultak, és elindult a Kommunikáció MA-képzés is, ahol a mesterséges intelligencia alkalmazásától a kibervédelemig számos érdekes területtel ismerkedhetnek meg a diákok a hagyományos tárgyakon kívül. Mind tartalmilag, mind technikailag folyamatosan megújulunk és fejlesztünk, és a napjainkban rendkívül gyorsan változó iparágra készítjük fel hallgatóinkat.

Milyen követelményeknek kell megfelelnie annak, aki a Kodolányira jelentkezik és hol indulnak a képzések?

Emelt szintű érettségi nem szükséges. A nappali és a levelezős képzések Budapesten és Székesfehérváron indulnak, államilag finanszírozott és fizetős formában is, érdemes mindig tájékozódni (felvi.hu) és jelentkezni. A mesterképzésre más alapszakos diplomával is várjuk a jelentkezőket, akár keresztfélévben is.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta