Márk (20) beiratkozott jogra, mert a szülei azt akarták. Két év depresszió után merte csak kimondani: tévedett.
„Senki nem mondta, hogy nem baj, ha 18 évesen még nem tudod, mi akarsz lenni. Úgy állítják be az érettségit, mintha ez lenne a végállomás. Beiratkoztam jogra, mert ‘azzal lehet keresni’. Két hónap után jöttem rá, hogy gyűlölöm a paragrafusokat, a légkört, az embereket. De maradtam még másfél évig, mert féltem a szégyentől. A legnagyobb hazugság? Hogy nincs visszaút. Van. Most asztalosnak tanulok, és soha nem voltam boldogabb. Csak rohadt nehéz volt beismerni apáméknak, hogy a fiuk nem ügyvéd lesz, hanem kétkezi munkás.”
– Márk (20))
