A béke szigete – Ezt mondják Svájcról

Rovat

Megosztás

Hatalmas hegycsúcsok, völgyek és tavak. A világ egyik legvagyonosabb országában az uralkodó mentalitás, a rend és a fegyelem. Ez lenne Svájc, amelyről az Inforádió Világszám műsora is beszámolt a hallgatóknak, dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével.

Bárhol is járjon az ember Svájcon belül, szinte mindent beborít a természetnek az furcsa, megnyugtató ereje. A kedves emberek, az ellenállhatatlan hazai ízeik – amik valahol rendkívül vegyesek – és a szabadon engedett, simogatni való jószágok szinte akaratlanul Svájcba csalogatják az embert.

A szabályokra és a precizitásra kiemelkedő figyelmet fordítanak. Pedáns romantika jellemzi Chur városát. Az talán egyértelmű, hogy szemetelni tilos az utakon, de az hogy parkolni is csak a megadott helyeken szabad még lakóterületen belül is, viszonylag furán szokta érinteni a turistákat. A magyarok könnyűszerrel állnak be járművükkel mások háza elé még ismeretlenül is, a svájciak részéről ez azonban szinte elképzelhetetlen.

Ami viszont kifogástalanná teheti a helyet, hogy a boltokban friss ételeket, italokat árulnak, a kutakból friss alpesi víz folyik még télen is, a vonatok pedig végtelenül tiszták és zajmentesek.

Az utóbbiak, akár Zürich városát is jellemezhetnék, vagy akár egész Svájcot. A Zürichi-tó partjánál megfürdeni, vagy szétnézni a település órás üzleteiben, mégis valahol más érzés, mint Chur régiójában járni. A macskaköves utakon bebarangolhatjuk a rejtett kis utcákat, megtekinthetjük a nevezetességeket, és még egy svájci csokiból alkotta tornyot is meg lehet csodálni. Az ízléses épületek között rengeteg bevásárlóközpont bújik meg, áruban pedig nincs hiány.

Érdekesség, hogy Svájcban négy hivatalos nyelven beszélnek. Legtöbben azonban talán az angol nyelvet használják, hiszen angolul szinte minden svájci tud.

 

Svájc - Rend és fegyelem
Téged zavarna, hogy ennyire pedánsak Svájcban?

 

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

 

Fotók: upload.wikimedia.org, zastavki.com, 1zoom.me, i.imgur.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta