A Várkert Bazár romos épületében kapott helyet az 1960-as, ’70-es években az Ifjúsági Park, az akkori idők kultikus szórakozóhelye. A park első igazi sztárja a Scampolo volt. 1964-ben tízezrek tolongtak a koncertjeiken. A hatvanas években játszott itt – kezdetben csak sörért és virsliért, majd 100-150 forintos gázsiért – a Metró, a Bergendy, az Illés, a Liversing, a Dogs, a Kex, a Juventus, a Mini, a Tűzkerék a Sakk-Matt és mindenki más, aki számított. Az Ifipark ugyanis kihagyhatatlan hely volt. Aki meg akarta méretni magát, annak itt fel kellett lépnie, nyitni vagy zárni a szezont külön rangot jelentett. Az Ifipark jóval több volt, mint koncerthelyszín, a magyar hatvanas évek szimbóluma lett.
Szabyest helyett P.Mobil, Piramis és Illés? / “Mert rock and rollt is lehet ízlésesen táncolni, és a tangóval is lehet botrányt okozni”
Szabyest minden posztját lájkolod? Mindent megtennél, hogy a közelébe kerülhess? Ezelőtt 40 évvel a P.Mobil, a Piramis és az Illés tagjaiért voltak oda hasonló lelkesedéssel az akkori tinik. A “borzas hajú huligánok” és a “csörömpölő” zenészek voltak a menők. A hatvanas években “le lehetett venni” a vagány kívülálló attitűdjét, a felnőttek világának a tagadását az amerikai, francia filmekből. A hivatalos ideológia reménykedett, hogy a rock and roll, a beat “nem fog gyökeret ereszteni a szocialista kultúrában.” Tévedtek. A beat népszerű lett, és a hatalom végül úgy döntött, ha korlátozottan is, de teret enged a “nyugati mételynek” – a miértekről lentebb írunk bővebben is. Így egyes zenekarok fellépési lehetőséget kaptak, és óriási népszerűségre tettek szert, hiába a saját maguk által varrt fellépőruhák, vagy a sufniban összetákolt elektromos gitár. A rajongók a koncerteken molinókat mutattak fel a zenekarnak, amire ráírták a becenevüket. A leszerelő kiskatonák – mert akkoriban mindenkinek el kellett töltenie nem is kevés időt a hadseregben – nevüket és a laktanya címerét festették fel lepedőkre. A lelkesedés többek között a Scampolo, az Olympia, az Omega, a Kex, a Hungária, a P.Mobil, a Mini, az Edda együttesenek is szólt.
Szabadság, de csak mértékletesen. / “Mindenki olyan hosszú hajat hord, amilyet akar, csak mossa!”
Kádár János fenti mondata szépen példázza, hogyan lehettek “mértékletesen szabadok” a korszak fiataljai a hivatalos ideológia szerint. Mértékletes szabadság? Ez nem fából vaskarika? De az. Az állampolgárait minden szempontból kontrollálni kívánó állampárt úgy döntött, a fiatalok ellenőrzésének az a leghatékonyabb módja, ha teret enged a nyugati ifjúsági szubkultúrák megjelenésének, de úgy, hogy rajta tudja tartani a szemét a fiatalokon. Az ellenőrzött szórakozásnak egyik fontos helyszíne az Ifipark volt. A parkban szórakozókat a belbiztonság emberei figyelték, ráadásul a belépők szoknyájának, illetve nyakkendőjének a hosszát a szocialista erkölcs védelmében ellenőrizték.
Azok a srácok, akiket hosszú hajuk, farmerjük miatt nem engedtek be, a park fölött található nagy fánál gyülekeztek. Mivel kivonták magukat az ellenőrzés alól, a rendszer potenciális ellenségnek minősítette őket. Amikor 1969-ben meghalt Brian Jones, a Rolling Stones gitárosa, emlékére a fiatalok “hippisétát” tartottak a nagy fától a Bazilikáig. Ez volt az ürügy arra, hogy eljárást indítsanak ellenük. A Nagyfa galeri – hivatalos forrásokban így nevezték a csoportot – három tagja látványos perekben súlyos ítéleteket kapott “államellenes izgatás” miatt. Újságcikkekben is közveszélyes figurákként, “huligánként” jelenítették meg őket : “Többnyire nem, vagy alig-alig dolgoztak, de sokat ittak.”
Forrás: Cseh Tamás Program, Volt egyszer egy ifipark c. kiállítás, Fortepan
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
