Az OK Oktatási Központ nyereményjátékkal vár titeket az Educatio kiállításon!

Rovat

Megosztás

Az Educatio kiállításon jártunk, ahol január 21-e és 23-a között 150 kiállító várja mindazokat, akiknek fontos, hogy tudatosan építsék jövőjüket. A felsőoktatással és nyelvoktatással foglalkozó intézmények mellett a kiállításra látogatók találkozhatnak  az OTP Fáy András Alapítvány OK Oktatási Központjának munkatársaival is. Az inspiratív pedagógia módszereivel dolgozó, pénzügyi edukációval foglalkozó központ trénerével, Rab Titanillával beszélgettünk.

Kik érdeklődnek az OK Oktatási Központ programjai iránt az Educatio kiállításon?

Az OTP Fáy András Alapítvány oktatóközpontja, az OK Oktatási Központ már negyedik alkalommal vesz részt az Educatio Kiállításon. Több, tavalyról ismerős diák kereste fel újra a standunkat, sőt néhány volt diákunkat már kiállítóként is üdvözölhettük. Pedagógusok és középiskolások egyaránt látogatnak bennünket.

Milyen programokkal várják az érdeklődőket a kiállításon?

Az OK Projekt keretein belül megjelenik a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukációs programunk és az OK Karrieriskola, mely a pályaválasztással kapcsolatban nyújt segítséget a diákoknak. Nagy érdeklődés fogadja azokat az aktivitásainkat, amelyek a két programmal kapcsolatosak.  A kiállításra látogatók célba dobhatnak zsetonokkal, befektetésekről és kockázatokról szóló gyakorlatokon is részt vehetnek. Ezen felül  interaktív puzzle, személyiségtesztek és a szórakoztató programokat kínáló OK Beetle, az Alapítvány “csodabogara” is színesíti a stand kínálatát.

Volt olyan esemény, ami emlékezetes maradt az Ön számára?

Mindig jó érzéssel tölt el, mikor megismernek bennünket egy tréning után, vagy éppen diákjaink emlékeznek a gyakorlatok pénzügyi edukációs tartalmára. Volt olyan diák, aki csak azért hozta a standunkhoz a barátnőjét, hogy kipróbálhassa azt a gyakorlatot, amivel ő már a korábbiakban megismerkedett. Többször visszajelezték tevékenysegünk hasznosságát, és korábbi diákjaink afelől is érdeklődtek, hogyan lehet hozzánk bekerülni, nálunk dolgozni. Többen évek elteltével is emlegetik, hogy mekkora hatással volt rájuk a trénerük, és az oktatási módszertanunk, a szórakozva tanulás. Van, aki azóta is vezeti a tréningeken több alkalommal elhangzó háztartási naplót.

Akik kilátogatnak az OK Oktatási Központ standjához, részt vehetnek egy nyereményjátékon is. Mit lehet erről tudni?

Az idei kiállításra is készültünk egy Facebook nyereményjátékkal, melynek lényege, hogy a standunkon készített fotókra kell a diákoknak like-okat gyűjteni. A legtöbb like-ot kapott kép tulajdonosai értékes ajándékcsomagot nyernek. A képek elérhetők a www.facebook.com/okkozpont oldalon.

A tréningek kapcsán milyen újdonságok várhatók?

A különböző évfolyamoknak szóló és tematikus tréningek mellett idén nagy hangsúlyt kap a Karriertréning, és az EU tananyagunk, amely alap- és gazdasági ismereteket tartalmazó, egymásra épülő, négy-négy órás modul. Jelenleg fejlesztés alatt van egy élménytréning, amely a Vajdahunyad várához köthető, és egy szituációs játékon keresztül von párhuzamot a középkori és a mai pénzhasználati szokások között .

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta