Léna kitűnt a tömegből! De nem azért, mert mindenki szerette és sok barátja volt, nem azért, mert első látásra beleszerettek a fiúk, és azért sem, mert mindig hangoskodott az órán vagy feleselt volna a tanárokkal! Mégis, ő került a figyelem középpontjába! Miért? Elmeséli!
Sokan elfelejtitek, hogy mennyire meghatározzátok egymás életét! Az iskola, ahol időtök nagy részét töltitek, az osztály, annak közösségével igenis személyiségformáló tényező!
Lénát bántalmazták az iskolában! Most az ő történetét olvashatjátok.
Én voltam a csendes gyerek, nem voltam szimpatikus senkinek, nem voltak barátaim a suliban, nem nyitottam a többiek felé, inkább olvastam, egyedül is elvoltam, ezért a fiú osztálytársaim elterjesztették rólam, hogy leszbikus vagyok, meg depressziós (amúgy addig teljesen jól éreztem magam). A lány osztálytársaim csúfoltak, mert 12-13 évesen nem öltöztem krvának, nem sminkeltem és nem volt még barátom (wtf). Próbáltam nem foglalkozni a dologgal, de volt egy pont, amikor már nem bírtam tovább, mert már más osztályokból, sőt, más iskolákból is megtalált néhány gyerek, hogy valamivel piszkáljon. Minden nap sírtam suli után otthon, a szüleim azt mondták, hogy az én hibám, hogy ebben a helyzetben vagyok és ne sajnáltassam magam. A suliban pár tanártól próbáltam segítséget kérni, azt mondták, hogy ne foglalkozzak azzal, amit mondanak rám…
Emiatt a mai napig (20 vagyok) néha egy selejtnek, egy darab sz#rnak tartom magam, mert akkor elhittem, hogy az én hibám, ha zaklatnak…. Szerencsére volt pár olyan személy az életemben, aki segített erősnek maradnom és megfelelő értékrendet kialakítanom.
Léna története igaz! Azok fogják magukhoz elsősorban a leírtakat közel érezni, akik éltek már át – sajnos – hasonlót. De nem csak nekik szánjuk ezt a történetet! Ennek tanulsága van!
Merjetek mások lenni! Azzal nincsen semmi baj.
Merjetek odafigyelni egymásra! Ezzel megváltoztathatjátok egymás életét!
Merjetek tenni ellene! Ne hagyjátok annyiban, kérjetek segítséget!
Korábban az iskolai bántalmazás elleni védekezésről ITT írtunk.
