Béna vagy az ágyban, ezért doblak!

Rovat

Megosztás

Megszégyenítés, megcsalás, csalódás, és önpusztítás – négy kamasz, akit porig alázott a párja.

Egy szakítás mindig fájó, különösen ha félrelépés az oka. Miért szégyenít meg minket az, akit szeretünk s aki viszontszeret? Szeret egyáltalán? S létezik bocsánat? Négy fiatal átélte mindezt. De mindegyikük másképp dolgozta fel. Ami közös bennük: mély hallgatásba burkolóztak, minta sosem történt volna meg.

“Egy kis fű mindent megold…”

A kamaszok történetét közös ismerőseink adták nekem tovább, minden titkok tudói.

– Egyik barátnőm, a tizenhat éves Tamara már két éve járt egy fiúval, amikor úgy döntött, fél évre kiutazik Hollandiába – kezdi Luca. –  Sosem könnyű egy távkapcsolat, de hat hónap nem olyan hosszú idő, ráadásul a szerelmesek többször is találkoztak ez idő alatt. Egyszer a fiú utazott ki Tamarához, máskor pedig fordítva. Egy nap viszont baljósan csörgött a lány telefonja: a barátja kereste.

„Nem tudtam tovább várni. Megcsaltalak. De részeg voltam, nem tehetek róla, nem az én hibám” – így a fiú. Tamara összeomlott. Hogy enyhítse fájdalmát, a fűhöz nyúlt. Bánatát csak fokozta, hogy nemcsak a barátját, de annak családját is a szívébe zárta. Konkrétan a padlóról kellett feltörölni.

Tamarának azóta új kapcsolata van, és boldog. Sőt, még előző fiúja családjával is tartja a kapcsolatot. De hosszú út vezetett el számára a megnyugvásig.

ördögtánc

Álmával együtt a szíve is darabokra tört

Mira élete úgy alakult, akár egy tündérmese: barátjával az esküvőt tervezgette, már az időpontot is kitűzték. Mígnem váratlanul beütött a ménkű.

– A fiú, Zoli találkozott egy barátjával, Bettivel – meséli a közös barát. –  Mindig is tetszett neki a lány, de az folyton visszautasította. És akkor, amikor már vőlegény volt, és a menyegzőjére készült, Betti mégis igent mondott. Lefeküdtek egymással. Egyszer. Aztán még egyszer… Amikor megkérdeztem Bettit, mégis miért csinálja ezt, mentegetőzni kezdett, hogy a fiú volt a kezdeményező.

Persze viszonyuk nem maradhatott titokban. Fél év után kiderült a menyasszony számára, hogy az szúrta hátba, akiről a legkevésbé gondolta volna.

– Mira teljesen kikészült, öngyilkos akart lenni. Szerencsére idáig nem ment el. Sikerült talpra állnia, és visszafogadta Zolit, akivel együtt tervezgették tovább az esküvőt.

Az ő esetükben talán igaz: a megcsalás megerősítette kapcsolatukat. De a háttérben mindig ott lebeg egy árnyék, ami azt suttogja a lány fülébe: „Nem szeret téged!”

devil

„Bénán szexelsz, ezért vége!”

Az említetteknél is durvább, bár teljesen más jellegű történet azé a gimnazista lányé, akit az osztálytársai előtt alázta porig barátja.

– A fiú felállt a színpadra, és közölte, barátnője nem jó az ágyban, ezért kirúgja – emlékezik vissza a jelenetre egy volt iskolatárs.

A cikket olvasva sokakban felmerülhet: csakis egy fiú képes ilyen szörnyű tettekre? Még mielőtt a feministák őrjöngeni kezdenének, leszögezem: korántsem. A lányok közül sem mindegyik szentéletű.

– A haverom odáig volt a barátnőjéért- így Ricsi.- Moziba vitte, étterembe… És mi volt ezért a hála? A lány megcsalta egy egész focicsapattal, azaz négy-öt labdarúgóval!

dvl

„Az ördöggel táncoltam, Mindig olyan jó volt hozzám. Az árnyékban sétáltam a barátságos ellenféllel” – énekli Neon Hitch Devil című számában. Nekem pedig az az érzésem, a gonosz lény teljesen hipnotizálta, s képtelen kivonni magát a hatása alól. Ez az ördög sokak lelke mélyén ott rejtőzik, még ha angyalarc takarja is. Táncba hív, az arcodat simítja, a Paradicsommal hiteget – engedd el a kezét, és menekülj, mert pokol lesz vele az élet.

Szerző: Fekete Fanni

Fotók: weheartit

Angyalbőrbe bújt ördög
Mit tennél, ha a párod azzal állna ki az osztályod elé, hogy rossz vagy az ágyban?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta