Miért hisszük valóságnak a sorozatokat?
Amit látunk, az úgy is van. Legyen az Való Világ, dél-amerikai szappanopera vagy éppen a Középsuli sorozata. A naivitás azonban korántsem a XXI. századi ember jellemzője – 1939-ben másfél millióan kerültek sokkos állapotba egy rádiófelvétel miatt…
Menekülj a marslakók elől!
A történet a következő: Orson Welles rádiós műsorvezető lejátszott az amerikai CBS-en egy rádiójátékot, ami arról szólt, hogy űrlények szálltak a földre, és elpusztítják az emberiséget. Az adás egyfajta áltudósítás volt, aminek rögtön bedőlt a hallgatóság. Hiába mondták el a műsor elején és végén, hogy fikció, mégis kitört a pánik, és több százezer ember menekült fejvesztve, amerre látott. Wellesnek pedig egyáltalán nem ez volt a célja, csupán H. G. Wells A világok harca című regényét akarta elkészíteni rádiójáték formájában halloween alkalmából.
Szabadítsuk fel Isaurát!
1986-ban vetítették Magyarországon a brazil Rabszolgasors nevű telenovellát, mely – nevéhez méltón – egy rabszolgalány, Isaura életét követte nyomon. Hogy mennyire szívén viseli a magyar más emberek sorsát, azt bizonyítja, hogy gyűjtést kezdtek szervezni Isaura felszabadítására. Igaz, sokan úgy vélik, ez csak városi legenda, és tévések terjesztették el a megmosolyogtató történetet, szerintem azonban egyáltalán nem meredek elképzelés, hogy a nézők valóságnak hitték, amit a képernyőn látnak. Rengeteg színész megtapasztalta már, hogy azonosították az általa játszott karakterrel. Így vannak ezzel a Középsuli sorozat ifjoncai is.
Játék vagy valóság?
Talán az lehet az oka ennek, hogy a legtöbb szereplőnek ugyanaz a neve, mint a karakterének. De még ez sem lehet mentség a naiváknak, mivel a sorozat elején és végén is fel van ez tüntetve. Úgy tűnik, erre nem figyelnek eléggé a nézők. Megfigyeltem, hogy az Éjjel-nappal Budapest című, khm, sorozat rajongói is ugyanebbe a hibába estek. A készítők ugyan a Való Világgal ellentétben ezt a műsort már sorozatként, ergo fikcióként definiálták, a sajtómegjelenésekben a színészeket mégis a karakternevükön nevezték, a magazinok úgy állították be, mintha igazság lenne, ami megtörténik velük a képernyőn. Egyik ismerősöm váltig meg volt győződve, hogy “Marci” tényleg Marci névre hallgat. Hosszú keresgélés után sikerült csak kideríteni a férfi valódi nevét.
Visszatérve a Középsulira, bizonyára mindenki emlékszik a jelenetre, amikor a kiközösített lány, Rozi végigvonult a folyosón méregdrága Loius Vuitton táskájával. A lottón nyert összegből vásárolta meg magának, osztálytársának, Olivérnek köszönhetően azonban valaki ellopta – jó pár epizóddal később, a kukában leltek rá a kiegészítőre. De ne kanyarodjunk ilyen előre. Az ominózus táska láttán sokakban vetődött fel kérdés, amit senki nem volt rest feltenni a Rozit alakító Eisert Eszternek.
„Rozi, neked igazából ellopták a táskád, vagy csak a sorozatban?” „Rozi! Miután a szerepedben megnyerted a lottót, és elkezdtél drága cuccokban járni, arra a való életben honnan volt pénzed?” – tudakolták a nézők az Ask.fm-en. Gondolatuk több sebből vérzik, kezdve azzal, hogy Rozit csak a sorozatban hívják Rozinak.
Rajta kívül több szereplő cselekedeteit vélték valósnak. Egy kis ízelítő a kamaszok hozzászólásaiból: „Eszti! Te a való életben nem vagy olyan gáz, mint a sorozatban, ugye? Szurkolok, hogy ne legyél olyan!” , Paola, valójában is gyűjtögetsz, vagy csak játszanod kell?”, „Réka, te a való életben is bántod Rozit?”, Szia Réka, Rozival a való életben is ilyen rossz vagy?”, „Dominik, tényleg szerelmes vagy Juliba?”, „Juli, hiszen neked barátod van, és megcsókoltad Bendét! Ez nagyon durva!”
A legtöbb ilyen jellegű komment Rozi karakteréhez érkezett. Sokan éreznek együtt vele, és vannak, akik biztatják is, mintha valós személy lenne a visszahúzódó lány:
„Rozi, nem minden fiú tart lúzernek, hidd el.” Illetve: “Rozi, én nem tartalak lúzernek.”
A kdvencem egyébként az a válasz, amit arra adnak, miért is lúzer valójában Rozi? “Mert ez a szerepe.”
A 19. rész megjelenésének idejére azonban sokakban tudatosult, hogy a színészek nem egyenlők a szereplőkkel. Ám ez szintén többek fejében zavart okozott, és pont az ellenkezőjére fordult a dolog: az újabb mottó az lett, hogy ez csak egy szerep. Ami igaz is, kivéve, ha valaki a karakterről ír véleményt, és nem a színészről. Ha teszem azt, egy kommentelő elítéli Réka viselkedését, akkor a szereplő viselkedését ítéli el, nem a színészét.
A mindentelhiszek-szindróma oka, hogy a nézők, olvasók nem elég tájékozottak, de nincs is igényük rá, hogy azok legyenek. Ahelyett, hogy több forrást is elolvasnának az adott témában, megelégszenek a legelső információval, amit hallanak, s ami nyilvánvalóan csak igaz lehet: Rozi a megtestesült szerencsétlenség, Julinak barátja van, mégis félrekacsingat, Réka pedig maga az ördög.
Szerző: Fekete Fanni
Fotók: openculture, filmtekercs, recantoadormecido.com.br
