Boldog leszek 2021 – Ezzel a címmel és üzenettel született új dal

Rovat

Megosztás

Jelenleg is első a YouTube felkapott videóinak listáján ByeAlex és a Slepp közös száma a Halott Pénzzel. A kommentelők szerint ez az a dal, ami megfogalmazza mindannyiunk érzéseit!

A 2020-as év rengeteg változást hozott mindannyiunk életében. Míg nálatok hol be, hol ki vezették a digitális oktatást, vagy éppen kombinálták azt, és hibrid módon oktattak, a zenészek számára sem volt könnyű ez elmúlt időszak.

Rengeteg időt kellett / és sajnos most is ez megy, KELL a semmittevéssel tölteni. Hiába raktam le egy lemezt és több klipet is a srácokkal, az még mindig nem pótolhatja azt, ami a legjobb ebben az egészben: a színpad, az energiák, az hogy azokban a pillanatokban amikor veletek lehetek/lehetünk béke van, elfogadás és szeretet – számolt be róla ByeAlex.

 

A zenész nem titkolta érzéséit, egyszerűen kijelentette, hogy gyűlölte a 20210-as évet!

Ebben pedig a zeneszeretők is egyetértettek vele. Legtöbben az új élményeket, a programok és utazás lehetőségét hiányolják, de akadnak olyanok is, akik egyenes azt írták túl kell élniük a mindennapokat.

Sokat önelemeztem. Én magam is szorongtam/szorongok sokmindenen; és próbálok fejlődni. Van hova. Remélem ez az új év boldogságot, ölelkezést, és jó energiákat hoz mindenkinek.
Köszönöm Dávidnak és Márknak, hogy rengeteget tettek a dalhoz! Köszi a zenekaromnak és a családomnak, hogy támogattak 2020ban. nehéz volt …

Szeretlek benneteket! Jöjjön már végre a tavasz és perzseljen már a nyár! Legyünk BOLDOGOK 2021!

 

 

A Boldog leszek 2021 január 14-én debütált. A szöveget ByeAlex és Marsalkó Dávid közösen jegyzi, míg a zene ByeAlex mellett, Somogyvári Dánielnek és Schnellbach Davidnak köszönhető.

Főkép: Facebook

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta