CSTP x Nagy-Szín-Pad! – indul a szavazás!

Rovat

Megosztás

Idén negyedszerre rendezik meg a Nagy-Szín-Pad! “tehetségmutatót: két este nyolc zenekar lép fel az Akvárium Klubban, és küzd a közönség és a szakmai zsűri szavazataiért. A nyolc zenekar közül kettő is a Cseh Tamás Program támogatásával indíthatta be karrierjét, és a zsűri tagjai között is többen elkötelezett mentorai a CSTP Induló Előadói Alprogramjának.

A Nagy-Szín-Pad! bevallott céljai szerint hangsúlyozottan nem tehetségkutató, hanem “tehetségmutató”, tehát olyan zenekarokat népszerűsít, amelyek már jóval többek, mint “tehetségek”. Népszerű, de a megérdemeltnél még kevésbé ismert produkciók.

Az idei Nagy-Szín-Pad!-on nyolc zenekar versenyez május 19-én és 20-án az Akvárium Klubban. Közülük kettő, a Lóci Játszik és a Mörk korábban részt vett a Cseh Tamás Program Induló Előadói Alprogramjában. Az előbbi a CSTP segítségével jelentette meg első lemezét, amellyel – mint arról mi is beszámoltunk – idén Fonogram-díjat nyert. Hasonlóképp a Mörköt is a Cseh Tamás Program segítette debütalbumhoz, és júniusban CSTP-segítséggel megy a sopoti Seazone-ra, Közép-Európa egyik legnagyobb showcase-fesztiváljára.

A két zenekar Nagy-Szín-Pad!-os fellépése is bizonyítja, hogy a Cseh Tamás Program jól választ induló zenekarokat, amelyek aztán beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Bízunk benne, hogy a nagy-Szín-Pad! újabb lökést ad karrierjüknek, úgyhogy nincs más hátra, mint mindenkit arra biztatni: szavazzatok a Lóci Játszikra és a Mörkre! A szavazás ma este indul!

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta