Mi mással is kezdődhetne egy jó szombat este, mint a csocsóval? Nagyon profin tolom egy ideje, és szerencsére a baráti kör nagy része mindig szívesen csatlakozik egy kis sörözéssel megfűszerezett csocsóesthez. Ma se volt ez másképp, kellően jó hangulatban telt az első fél óra, kegyetlenül lealáztunk mindenkit a legjobb haverommal.
Éjfél körül odajött hozzánk egy érdekes társaság, hogy kihívjanak minket egy mérkőzésre. Érdekes alatt azt értem, hogy az egyikük úgy nézett ki, mint aki egy esküvőről csöppent volna be a sörözőbe: elegáns cuccok, hátranyalt haj, csokornyakkendő etc., egy-ketten meg olyanok voltak, mintha nem ismernék a tisztálkodás fogalmát. A kedvencem egy rózsaszín-kék-zöld csíkokkal tarkított frizurájú „kemény csávó” volt, akit szerintem még az anyja se látott mosolyogni. Természetesen elfogadtuk a kihívást, a két legbátrabb és legnagyszájúbb jelentkező be is állt, és megkezdődött a harc. Közben a társaság többi tagja haverkodni próbált a mieinkkel, de nem sok sikerrel. A haverjaimnak nem volt túl szimpatikus, hogy az összes asztalon levő sörbe beleisznak kérdezés nélkül, illetve hogy pofátlanul elfoglalták egyesek helyét. Pár egész korrekt meccs után azonban meguntuk a folyamatos vereséget (kimondhatjuk: nem tudjuk elviselni, ha nem nyerünk, ez van), így jeleztük a többiek felé, hogy tovább állnánk.
A következő állomás a Peaches and Cream volt, aminek személy szerint annyira nem örültem, mivel eddig mindig csak nyomulós, nagyképű majmokkal és MILF-ekkel találkoztam ott, de hát a többség akarata győzött. Sorban állás, jegyvétel… Ez mindig fárasztó és unalmas szokott lenni, most azonban kellőképpen izgalmas volt, mivel az ismerőseim fele hűlt helyét sem találta a Deák-bankóknak. (Jó, enyhe túlzás, de lényeg, hogy papírpénz az senkinek sem maradt a pénztárcájában, és ez véletlenül sem a sörök miatt volt.) Értetlenül bámultunk egymásra, amíg a legtemperamentumosabb srác a társaságból fel nem üvöltött káromkodva: „B*sszák meg, ezek az állatok, semmit nem hagyak. Menjünk vissza, sz*rrá verem őket!” Hiába próbáltuk lenyugtatni, hogy ez már veszett fejsze nyele, nem a leghiggadtabb típus, így hagytuk, hadd dühöngje ki magát a közeli szemetesnél. „RIP kuka, sajnáljuk a sok rúgást, amit kaptál. Nem tehetsz semmiről..”
Miután mindenki kihőbörögte magát ,–lehet, hogy csak a bennünk levő alkohol miatt- hirtelen mindenki poénosan fogta fel a helyzetet. „Végülis úgyis csak párezer Forint volt nálam, a bankkártyám pedig itt van…Menjünk már bulizni!” –kiáltott fel az egyik nagyonnagyonnagyon nagy partyarc haverom. Nem kellett sokáig könyörögnie, nagy hatással van ránk, olyan mint egy két lábon járó energiabomba. Menjünk hát, gondoltuk. „Elegemvanmárasorbanállásból” , „nincsnálamitalmitnézegetedatáskám?!”, „udejónőaruhatároscsajszi” és egyéb megnyilvánulások véget érhetetlen sora után végre bejutottunk a Peachesbe. Most se csalódtam a megérzésemben, tele volt nyomulós idiótával, illetve negyvenes évei végében járó tizenévesként öltözködő hölgyeményekkel.
Alapjáraton nem is zavarnának (annyira), na de az, hogy a legjobb haveromra úgy rácuppant az egyik, mint egy pióca, az már annál inkább! Az elején még röhögtünk, hogy a nyanya 10 méterről kacsintgat, meg nyalogatja a száját, na de amikor már odajött rázni a kofferét, és percenként beletúrt szegény jóbarátunk hajába, az már egy idő után kezdett sok lenni. Peti (az előbb emlegetett srác) is megunta már a helyzetet, sőt, kínosnak találta, mivel lassan már az egész pult rajtuk röhögött. ( Hát mit ne mondjak, nem volt egy szépség a nő…) Megpróbáltunk tehát a tánctér fele menekülni, hátha le tudjuk rázni a nyanyuskát, a tervünk azonban kudarcba fulladt. A nő MINDENHOL ott volt. Ha Peti kiment mosdóba, ő kint várt rá, mint egy hűséges kiskutya. Ha Peti kiment italért, ő is odaállt. A dolog odáig fajult, hogy be kellett vetni a csapat izomemberét, hogy állítsa le a nénit. Tibi oda is ment, vázolta a helyzetet, miszerint semmiféle kapcsolatot sem szeretne létesíteni jóbarátunk vele. A nő bólogatott, azt hittük, felfogta , és minden oké lesz.
Hát rosszul hittük. A nő annyira bedurvult, hogy valami brutál furcsa táncot kezdett el járni Peti előtt, majd megpróbálta megcsókolni. Peti viszonylag óvatosan ellökte, mire a nő bosszúból kettétépte az ingjét, és elkezdte karmolni és harapni őt. A társaságunk egyik fele sírt a nevetéstől, a másik fele pedig teljesen ledöbbent. Amikor azonban láttuk, hogy Petit is szétveti az ideg, Tibi és Norbi odarohantak, és letépték a gyilkos piócát szegény gyerekről. Elvileg nőt nem szabad ütni. Nos, én jobban örültem volna abban a pillanatban, ha vannak olyan tökösek a srácok, hogy szépen aranyosan felpofozzák, de tudom, nem szabad ilyet csinálni… A nőci ép és egészséges maradt nagy szerencséjére, mi pedig úgy döntöttünk, ezek után inkább hazamegyünk. A lányok nekiálltak hisztizni, mert újra ráeszméltek, hogy ellopták a pénzünk nagy részét, a srácok meg amiatt „sírtak”, hogy alig tudtak sört venni. Hát igen, az élet nehéz (gúnyos kacaj). Azt hittük, ezek után rosszabb már nem lehet, ám amikor lassan-lassan elértük a négyes-hatos vonalát, üvöltéseket és csattanásokat hallottunk tőlünk jobbra. Sikerült végignéznünk, ahogy egy szerencsétlen csávót halálra ütnek-vernek, mivel elvileg vele csalta a bunyós csávó barátnője a faszit. A csaj is ott sipákolt, mire a srácok odaüvöltötték, hogy „Késő bánat, cicca!” Tudjuk, nem normálisak.. A bunyós csávó is csak még jobban felhúzta magát, és megindult felénk, de hálistennek rájött, hogy fontosabb dolog elintézni a kapcsolatuk harmadik tagját, a betolakodót. Utólag belegondolva elég Barátok Köztösre sikeredett ez este, volt már jobb is, rosszabb is, de izgalmasnak elég izgalmas volt, na. Budapest, így szeretünk!
Na én elfáradtam, mára ennyit, vigyázzatok a pénzetekre! Csók.
Fotó: www.centralmethodistyork.org.uk, www.peachesandcream.hu, www.thrillist.com, www.bundeladmin.nl/
