Edit még csak 18 éves, de már 171 verset írt. A fiatal költőnővel arról beszélgettünk, hogy mi inspirálja és mik a tervei a szépirodalommal.
Kérlek, mondj pár szót magadról!
Tóth Edit vagyok, 1998 augusztus 10-én születtem Budapesten. Jelenleg Vácon lakom, innen járok be Pestre, a II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziumba tanulni. Szabadidőmben szeretem fejleszteni képességeimet a rajzban, a festésben, – csendéletek, tájképek, arcképek, – és a versírásban, egy perces novellák írásában. Ezen kívül szeretek olvasni verseket, regényeket minden műfajban, de a romantikával és filozófiával foglalkozók állnak hozzám a legközelebb.
Mióta írsz?
Körülbelül öt éve írok verseket, általános iskola 7. osztályában kezdett el komolyabban érdekelni. 6. osztályban még csak amolyan hobbi volt, de akkor kezdtek gyökeret verni bennem, érlelődni a szép gondolatok, és a versek iránti szeretete. Nemrég szedtem össze őket egy Word dokumentumba, 171 versem van, ezen kívül körülbelül 30 áll még átdolgozás, kidolgozás alatt.
Mik a kedvenc témáid?
Két kedvenc témám a szerelem és a filozófia. Szerelem témán van vágyakozó, kereső, reményteli, reménytelen versem. Van, amiben a jelentését keresem, létezését firtatom, itt például össze is fut a filozófiával. Ebben a témában pedig a vallás, a tudomány, az élet nagy kérdései, érdekes ellentétei, párhuzamai, a történelem, jelen, jövő, található meg leggyakrabban. Ezen kívül gyakori témáim: vágyakozás, érzelmek, természet, család, évszakok, napszakok ünnepek, önismeret, művészet, emlékezés.
Hogyan jött az írás szeretete? Van valaki a családodban, aki ezzel foglalkozik?
12 éves koromban a magány, az unalom késztetett a versírásra, egy évvel később pedig egy szerelmi csalódás után jól esett kiírnom magamból a sérelmeket, a reménykedéseket. A nagyapám foglalkozott versírással, azt hiszem ez az örökséget hagyta rám.
Mi inspirál, amikor írsz?
Az motivál, hogy tisztán érezzem a gondolataimat, érzéseimet, mert tudom, hogy mélyek, hogy közölni akarnak valamit, de mivel képekben gondolkodom, ezeket a képeket csak egy impulzusba futólag tudom átlátni. Megfogalmazva pedig teljes valójukban át tudom érezni őket. Inspirál a kíváncsiság is, hogy mire vagyok képes, hogyan tudom a belső képet kihozni a külvilágba. Továbbá, hogy ezeket az érzéseket, gondolatokat át adjam másoknak is, megértsenek, érezzenek, adhassak magamból egy darabot, maradandó, szép érzéseket.
Buzdít még, hogy azokhoz a művészemberekhez kerüljek fel, akiket úgy csodálok, amiért táplálják az emberek lelkét. De a sikerélmény is csábító; a csodálat, a megnyugvás egy megírt vers után, hogy újra kiteljesedhettem.
De ami a legnagyobb motiváció, az az igény, hogy hátra hagyjak valamit magamból, ami által emlékezhetnek majd rám. Úgy gondolom az írás az, ami a legjobban állja az idő vasfogát, ezért írok.
Mennyire jelent számodra nehézséget egy verset megírni?
Van, mikor akkora erősségű az impulzus, hogy magától kirepül a vers ajtaján, mint egy gondolatketrecbe zárt madár, de vannak olyan gondolatok, érzések, amiket nehéz megfogalmazni még versben is. Ezek igénylik a vázlatot, a gondolatok összegyűjtését.
Nehéz verset írni, mikor maga a kép is homályos, amit le szeretnék írni, mert sok a zavaros érzés benne. Nekem az szokott nehézséget jelenteni néha, hogy a vers formája és a tartalma összhangban legyenek. Van, hogy egy gondolat nem tud alkalmazkodni a rímképlethez, akárhogy próbálom úgy formálgatni. Illetve nehézség az elején megválasztani a vers formát, és ehhez hű maradni. De alapvetően nem szabad úgy gondolni egy versre, mint egy munkára, amibe fáradozást kell fektetni. Ha így teszünk, és nem esünk kétségbe, ha nem találunk szót például egy gondolatra, akkor nincs benne igazán nehézség. A nehézséget talán ott tudnám elképzelni, hogy hosszabb verset írunk, és ne vesszünk el benne, megtartsuk a stílust, a mondanivalót…
Milyen a visszhang a munkáidra?
A Poet nevű online költőklubban szoktam publikálni őket, illetve a közösségi oldalamon. Mindkét webes csatornán sok elismerést, kedves szót és biztatást kapok, ahogy a szüleimtől, és a barátaimtól is.
Mit szólnak az osztálytársak, hogy ezzel foglalkozol?
Különleges, klassz dolognak tartják, és ha megtetszik nekik egy versem, elismerést kapok tőlük.
Mi a terved? Mivel szeretnél a jövőben foglalkozni?
Igazság szerint, nem tudom. Talán a versírást és a festést mellékállásban fogom csinálni, és hasznosítom a közgazdasági ismereteimet, talán nyitok egy éttermet, egy szépségszalont, vagy efféle. Mindenképpen létre szeretnék hozni egy vállalatot, az iménti kettőhöz lenne a legtöbb kedvem, ahol szolgáltatást nyújtanánk. Minden nőnek szüksége van arra, hogy szépnek érezze magát. Teljesen mindegy, mit mond a külvilág. Ha nem érzi magát szépnek, vonzónak, csinosnak, akkor szegény haszontalannak érzi magát. Hiszen ettől különb, hogy rejlik benne valami démoni erő, a csábítás ereje… És ebben jó lenne segédkezni. Az étterem pedig a találkozások, a fontosabb beszélgetések, a minőségi lakomák színhelye, ezért úgy gondolom, érdemes lenne foglalkozni ezzel is… Nemrég viszont a műfordítás kezdett el érdekelni, így többet foglalkozhatnék az irodalommal, különben pedig az idegen nyelvekért kiskorom óta rajongok. Büszkévé tenne, hogy egy külföldi író az én hangomon szólal meg itthon, vagy egy itthoni embert az én szavaim szólaltatnak meg külföldön… Azt hiszem még jobban meg kell ismernem önmagam és a lehetőségeimet.
Van tanács arra, hogyan kezdjen az íráshoz egy olyan személy, aki szeretne ezzel foglalkozni?
Először is, ne azért akarj verset írni, hogy elmondhasd magadról, hanem mert úgy érzed, megkönnyebbülsz tőle, és teljesebbnek érzed magad!
Élvezetet kell, hogy lelj az olvasásukban!
Sokat olvass, ne csak a költők, de az írók műveit is, amennyi műfajban csak tudod, klasszikusoktól a kortársakig!
Mindenhez kitartás kell, ez a legfontosabb. Ne ijedj meg, ne add fel, ha elsőre nem tudod a gondolataidat úgy közölni, ahogy megálmodtad. Légy türelmes magadhoz. A próbálkozások alkalmával egyre jobban fog menni, és ha visszatérsz a régebbi versekhez, fel fogod tudni javítani őket. Tudd, hogy nem neked kell megszelídítened a költészetet és a szolgálatodba állítani, ő állít téged az ő szolgálatába, ha elég csodálat van benned. Egy szóval; légy alázatos!
Viseld el a kritikát mindenkitől, hiszen nem a nagyoknak, a példaképeidnek írsz, hanem a hétköznapi embereknek, őket szeretnéd boldogítani, őket szólítod meg!
Legyen legalább egy olyan személy, aki jól meg tudja ítélni a verseidet, például egy magyar tanár, akinek rendre bemutathatod a költeményeidet, és a legbiztosabban adhatsz a véleményére!
