A japán munkamorál a magyarokéhoz képest nagyon eltérő. Az Inforádió Világszám műsora, ezúttal Japánról szólt, Dr. Kiss Róbert Richard vezetésével.
A magyarok számára talán az egyik legmeglepőbb dolog az, ahogy a japánok viszonyulnak a munkahelyükhöz. Mi magyarok alig várjuk, hogy leteljen a 8 óra, és a nap hátralevő részét magunkra és drága szeretteinkre szánjuk. A japánok ezzel szemben plusz időt is bevállalnak, méghozzá teljesen ingyen.
Rendkívül elszántak és hűek a cégükhöz. A főnök dicséretét mindennél nagyobbra tartják, még a család elismerő szavainál is fontosabb az, amit a főnök mond és gondol. Végtelenül tisztelettudóak a feletteseikkel szemben, és a késés nem csak a munkahelyen nem tolerált, de másutt sem. Nem késhet a vonat, a metró, a busz, a taxi de a kiszolgálás sem. Ha valaki még is később érne be a munkahelyére, komoly vizsgálatok elé nézhet.
A szabadnapokat kötelezőszerűen bevezették, miután a japánok nem használták ki a szabadidejüket. Ha el is mentek szabadnapra, pár nap múlva visszamentek dolgozni maguktól, mert odahaza feleslegesnek érezték magukat, viszont a vállalatnál úgy érezték, szűkség van rájuk és hasznosak. Az ebédszünetüket szintén percre pontosan betartják. Azt talán mondanom sem kell, hogy ilyen munkabírás után túl sokat nem pihennek a japánok, így nem ritka a metrón állva elbóbiskoló ember sem.
Sok főnök szeretne a kollégái között ilyen elszánt alkalmazottakat tudni, akik mindennél előrébb sorolják a vállalat érdekeit. Most akkor közelítsük meg ezt kicsit a magyarok oldaláról. A magyarok többsége vajon miért nem elég elhívatott, lelkes és hű a vállalatához?
A válasz abszolút nem bonyolult. A magyar munkaadók egy része a japánokéhoz hasonló munkavégzést várna el kollégáitól, mindezt úgy, hogy csak minimálisan fizetik meg az alkalmazottakat. A munkahelyi körülmények nem mindig a legjobbak. Az pedig, hogy egyes helyeken még a főnök mentalitása is lekezelő, egy újabb cikket érdemelne, ahogyan az is, hogy mi történik akkor, ha az alkalmazott kerül vezetőpozícióba és ő is a főnőkhöz hasonló megnyilvánulást tanúsít majd. (A vezetőség rossz és ők mutatnak rossz példát, esetleg a magyarok mentalitása ilyen, avagy mindkettő?) A környezetemben sokszor érzik úgy az emberek, hogy a munkaadók kihasználják őket. Többet vesznek el a magyar embertől, mint amennyit adnának. Hiába termelnek a dolgozók nyereségesen a cégeknek.
Manapság divat hazánkban az 500 forintos órabér. Ez az összeg napi 8 órában csupán 4.000 Ft-ot jelent, havi 88.000 Ft-os fizetéssel. Mire elég 88.000 Ft? A magyar kifizeti a csekkeket, az egyéb kiadásait, ételt rak az asztalra és jegyet vesz, hogy ingázni tudjon a munkahelye és az otthona között. Tehát sokan még csak nem is költenek szórakozásra és kikapcsolódásra. A ruhákat second hand üzletekben vásárolják, a napi ebédjük pedig kimerül egy túros batyuban.
Mindezzel szemben a japánok előadásokra járnak, esténként bárókban pihenik ki a munkahelyi fáradalmakat, ahol még rendelnek is egy-két italt. A több napos/hetes szabadnapjaik alatt utazni mennek, és a családjukra fordítják az idejüket. Tehát a japánoknál a fizetés és az elismerés egyensúlyban lehet a sok munkával.
„A japánokhoz képest a magyarok szinte semmit sem dolgoznak.”
– mondta az egyik ismerősöm. Szerintem ez nem igaz. A körülöttem lévő emberek rengeteget dolgoznak, tényleg rengeteget. Mégsem becsülik meg őket. Azt sem hiszem, hogy az a normális, ha valaki minden idejét a munkára szánja, és mellette nincs élete.
Meglehet, a japánok rendkívül elszántak, ha munkáról van szó, de azt se felejtsük el, hogy az állandó megfelelés, pontosság és precizitás miatt, mennyit idegeskednek és, hogy hányan lesznek öngyilkosak emiatt.
Felmerül a kérdés, hogy megéri-e minden idejét az embernek a munkára szánnia, azért hogy jól keressen, miközben a szeretteire alig jut ideje?! Nos… ezt mindenki döntse el maga. Az viszont biztos, hogy a japánokéhoz hasonló munkabírást elvárni a magyaroktól minimális anyagi fizetségéért és megbecsüléséért, nem csak irracionális elképzelés, de embertelen is.
Lehet mondani, hogy a japánok robotok, a magyarok pedig elégedetlenek és lusták. Az tény, hogy a két nemzet mentalitása teljesen eltérő. Mi sokkal szabad akaratúbb nép vagyunk. Kissé önfejűbbek, makacsabbak és nehezebben hódolunk be. Ami talán mostanában hiányzik belőlünk magyarokból: az összefogás, összetartás és a jól szervezettség. Tulajdonságok, amik a japánokban hibátlanul megvannak és amikkel sok minden mást is jól tudnak működtetni.
Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától. 😉
Fotó: 4.bp.blogspot.com, 24.media.tumblr.com, cdn.good.co, media.tumblr.com
