Elmaradt a koncert, mert kevés volt az áram? Vagy nem akart fellépni Nicki Minaj?

Rovat

Megosztás

Nicki Minaj ma este Budapesten, a Papp László Sportarénában lép fel! Egyelőre annyit tudunk biztosan, hogy ma este koncertet kellene adnia, ami – a szervezők bejelentése alapján – másfél órás csúszással kezdődik! Ha kezdődik, hiszen a budapesti rajongók attól félnek, hogy megismétlődhet a pozsonyi eset! 

Szlovákia fővárosában, Pozsonyban az előző héten pénteken este több órán keresztül várták a rajongók – a drága jegyek tulajdonosai – az énekesnőt! Mikor végre megérkezett Nicki Minaj a színpadra, akkor bejelentették, hogy a koncert technikai okokból elmarad, mert nincs elég áram….

Hogyan lehetséges ez? Merül fel a kérdés, miután Nicki Minaj európai turnéját már tavaly júniusban bejelentették! Több mint fél év nem volt elegendő a szervezőknek?

Hogyan zajlik egy koncert előkészülete? Ezt most megosztjuk veletek!

Minden egyes koncert esetében már hetekkel korábban leadnak egy úgynevezett technikai rider-t, amiben megadják azt, hogy az adott koncert lebonyolításához milyen technikai háttérre van szüksége a fellépőnek! Például: mikrofonok, kábelek, áramerősség…stb.

Előre és pontosan lehet tudni azt, hogy mi szükséges egy-egy koncerthez!

Akkor mégis ki hibázott? A giga koncertre készülő Nicki Minaj, az ő stábja? Akik már több tucatszor előkészítették a fellépéseit? Előfordulhat ilyen? Vagy a pozsonyi Arénában dolgozok? Egy hiper-szuper módon várt koncert kapcsán figyelmen kívül hagyták volna a kéréseket? Nos?

Jegyezzük meg, hogy egy olyan Arénáról beszélünk, ahol már többek között, probléma nélkül fellépett a Depeche Mode és a Ramstein is!

Döntsétek el TI mi történhetett!  

Még egy “apróság”! Ha az előadónak valami extra kérése lenne még a koncert előtt, azt a stábja jelzi a szervezőknek, akik minden esetben teljesítik a kéréseket, vagy beszerzik, amit kell vagy alternatívát találnak! De ezt sem a koncert előtti órákban teszik…..

A budapesti koncertszervezők azt nyilatkozták a 24.hu-nak, hogy: Budapesten minden készen áll Nicki Minaj fogadására. Esélytelen, hogy áramhiány miatt elmaradna a koncert.

5 dolog, amit tudnod kell Nicki Minaj-ról! 

Képek: wallpapersafari.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta