Elveszett gólyácskák figyelmébe

Rovat

Megosztás

Felvettek az egyetemre, de azt sem tudod, hol áll a fejed? Való igaz, minden kezdet nehéz – egy gólya számára azonban  egy cseppet sem!

Pisti izgatottan várta az első tanítási napot az egyetemen. Végre azzal foglalkozhat, amit szeret – madarat lehetett volna fogatni vele. Az első órája Bevezetés az őstörténetbe volt. Roppant szimpatikus professzor állt a katedrán, s amint az utolsónak érkező diák becsukta maga mögött az ajtót, bele is kezdett mondandójába:

– Üdvözlök minden elsőévest! A Neptunon már láttam, milyen sokan vannak. Remélem minden órára bejárnak majd, ha már négy kredites… Aki mégsem, azzal majd találkozom az UV-n. Ha valaki pedig már most megrettent volna, még leadhatja a kollokviumot a TO-n.

„TO? UV? Kreditek?” – Pisti a fejét fogta. – „Mik ezek? És hogy kerültem én ide?”

Gólyaként belecsöppenni egy új világba elsőre kicsit ijesztő. Az ember tucatnyi idegen fogalommal találkozik, már ha sikeresen fölvette az óráit. Persze senkit sem dobnak bele csak úgy a mély vízbe – a hullámok közt ott hánykolódik a mentőöv is.

tumblr_lesp0tRIT91qf9cc1o1_1280

Segítség otthonról

Az első lépés, amit tehetsz, hogy megnézed egyetemed hivatalos oldalát, ahol a legtöbb fontos adatot megtalálni: határidők, karok, szakok, elérhetőségek…  Ezen kívül ott van még a felvi.hu és az oktatas.hu is, amik szintén naprakészek minden felsőoktatással kapcsolatos témát illetően. Persze a néha kissé száraz szövegeket elolvasva nem biztos, hogy egy csapásra megvilágosodsz: szükség van valakire, aki érthetően, a még be nem avatott gólyák nyelvén adja át a kellő információkat.

Barátok közt

A tanítás megkezdése előtt történik a beiratkozás, amit általában tájékoztató előadásokkal kötnek egybe. Itt megszólalnak a tanárok, de a diákok is – felsőbb évesek, akik a gólyák útját egyengetik. Szervezetüknek hivatalos elnevezése is van: HÖK, azaz Hallgatói Önkormányzat. Bármilyen témában bizalommal fordulhatsz hozzájuk, legyen szó egy óra leadásáról, szociális támogatásokról, pályázatokról, vagy éppen kulturális programokról. Az ELTE BTK-n például, ahova én is járok, ezek a tettre kész fiatalok az órarend összeállításában is segítettek nekünk, megszeppent  elsőéveseknek. Ők az összekötő híd a professzorok és a diákok között.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az oktatókhoz tilos fordulni: első órán a legtöbb tanár megadja elérhetőségét, s időbeosztásától függően próbál válaszolni az e-mailcímére érkezett kérdéshadra.

radcliffe_film2_hagrid_trio

A B terv

Sajnos megesett, hogy még a HÖK tagjai sem tudtak segíteni nekem és szaktársaimnak: ketten kétfélét mondtak egy órával kapcsolatban. Nem bíztuk a vakszerencsére, kinek adunk igazat: elmentünk a TO-ba, ahol választ kaptunk kérdéseinkre. A TO Tanulmányi Hivatalt jelent, ahol az egyetem két-három munkatársa dolgozik. Nem „rendelnek” minden nap, ezért sokszor fogad kígyózó sor a bejáratuk előtt. Előnyben, aki sátorral érkezik!

maxresdefault (2)

Ha minden kötél szakad

Az egyetemekhez ügyfélszolgálati irodák is tartoznak. AZ ELTE-ét például Questurának hívják, és itt lehet diákigazolványt igényelni s matricáztatni, de hallgatói jogviszonyt igazoló lapot is kérni. Az irodában  HÖK-tagok dolgoznak, ami örömteli, viszont a nyitva tartásra itt is figyelni kell. Ezt jó esetben megtalálni az interneten.

És megintcsak otthon

Hiába leszel rosszul a ténytől, hogy még mindig nem érkezett meg a diákigazolványod,  hiába áll meg a szíved egy másodpercre, ha meglátod, hogy egy órára sem kerültél be, amit nagy nehezen felvettél, s hiába káromkodsz egy cifrát, hogy a TO és a HÖk-iroda is zárva: még  ilyenkor is van kiút. A Facebookon csoportok várják a gólyákat, tagjai közt a hökösökkel és más felsőbb évesekkel. Ide bátran bekiabálhatod kétségbeejtő szavaidat, s pár perc múlva érkezik is valakitől a válasz: „Nyugalom, kisgólya, nem tudtad, hogy nálunk így szokás?”

The-Sorcerer-s-Stone-percy-jackson-vs-harry-potter-25153895-720-304

Norbi és Andi a folyosón vitatkoztak.

– Szerintem elsőévesek is elvégezhetik azt  a kurzust– így a fiú.

– Mondom, hogy nem! – erősködött a lány, majd amikor elsétált mellettük egy elegánsan öltözött, láthatóan felsőbb éves fiú, egyszerre vetették rá magukat.

 Mondd, gólyák is beülhetnek a Hidegháború órára? Ugye, hogy nem vehetik fel gólyák? – kiáltottak Pisti fülébe ketten kétfelől, s az nosztalgikus mosollyal emlékezett vissza : Bizony, az első tanítási napon…

Elveszett gólyácskák
Te kihez fordulnál segítségért legszívesebben?

Szerző: Fekete Fanni

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta