Extrém ételek, amiket te is megkóstolhatsz!

Rovat

Megosztás

Olyan ételeket mutatunk, amiket itthon is lehet kapni, valamint beszerezni. Néhányunknál ezek már elég extrémnek számítanak, valakinél pedig még a biztosítékot is kiverhetik. Nézzük meg, miket is ehetünk!

 

Békacomb

Kisebb hentesáruk boltjában kell keresni, ahol többféle halat vagy vadat árulnak. Nem a legáltalánosabb étel, az biztos, így ha ezt szeretnénk kipróbálni, lehet, hogy várni kell pár napot, mire megérkezik az áru. Legtöbb esetben ugyanis rendelni kell. Az íze viszonylag könnyebb. Kicsit halas, de hasonlít a csirkére is. Panírozva igazi különlegesség lehet.

 

Nyúl

Vannak emberek, akik megeszik ezt a cuki kisállatot. Paprikásnak elkészítve az egyik legjobb fogás. Kissé rágós húsa van, de állaga miatt semmit nem veszít az ízéből. Az adagok nem túl nagyok, mert elég csontos állatról van szó.

 

Galamb

Ebbe az esetben nem a városban repkedő galambokról van szó. Kifejezetten emberi fogyasztásra szánt galambokat is nevelnek, amikből főként levest készítenek. A húsuk gyenge, általában húslevesnek használják fel azt. Szülés után gyakran adnak az anyukáknak galambból készült húslevest.

 

Krokodil

Izmos testfelépítése miatt erősebb húsa van a krokodilnak. Az alapanyagot nem egyszerű beszerezni. Budapesten van olyan étterem, ahol krokodilhúsból készült hamburgert lehet enni. Az ára kicsit borsos, de hát nem mindennapi ételről beszélünk.

 

Strucc

Több helyen is találkozhatunk struccból készült ételekkel. A tojása szintén fogyasztható, a húsa pedig remek steak alapanyag. Mint általában, a strucc elkészítésénél is sok múlik a szakácson, de igazán finom fogásokat lehet húsából csinálni. Előkelőbb éttermekben találkozhatunk struccból készült ételekkel, de egy kis utánajárással mi magunk is beszerezhetjük azt alapanyagot hozzá.

Extrém ételek, amiket te is megkóstolhatsz!
Megkóstolnád valamelyiket?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta