Ha felVági László nevéből indulunk ki, esetleg arra a következtetésre juthatunk, hogy viselője – a jó ideje saját „Felföldi Királyságába” visszavonuló zeneszerző, filmrendező és képzőművész – valamifajta önérzetes sértettségtől vezetve költözött ki egy ópusztaszeri tanyára, hogy hátrahagyja mindazt, ami hányatatott, ugyanakkor rendkívül kalandos életútjának eladdig irányt szabott, és ami mindvégig szellemi szembeszegülésre késztette őt. A Cseh Tamás Program életút-interjút készített a művésszel, lentebb ebből olvashattok részleteket.
Az alábbi idézetből nem csupán az ötvenes évek Magyarországának ideológiai zártságáról, de a korabeli kisdiákok mindennapjairól is képet kaphattok:
“Az első filmélményem képzeld el, általános iskolában volt, az ötvenes években. Minden hétfőn el kellett mennünk moziba, az egész iskola jött, Kőbányán, a Munkás Moziba, ahol az új übermenschről (felsőbbrendű ember. A szerk.) és a szovjet, nagy honvédő háborúról adtak filmeket. Az egyik arról szólt, hogy a németek már Moszkva alatt vannak, a hős szovjet katonák beássák magukat ilyen gödrökbe, lövészárkokba, és az egyik kitalálja, hogy a szuronyára fölerősít egy hosszú, drótozott fát, ráteszi a sisakját, és akkor a hülye német addig lő, amíg elfogy a tölténye, a szovjetek meg előjönnek és győznek. Ennyi volt a film mondanivalója. Utána Anna pajtással beszélgetni kellett, ő volt a fő úttörő az iskolában. „Na, gyerekek, mit láttunk?” Na, Vági Lacika jelentkezett: „Anna pajtás, nem értem, hogy ha a németek ilyen barmok voltak, akkor hogy jutottak el Moszkva alá?” Marha nagy balhé lett. Behívatták anyámat, apámat. Anyám az iskolaigazgató előtt egy rohadt nagy pofont adott, majd hazafelé az úton sírva bocsánatot kért tőlem. Ennyit az ötvenes évekről.”
Forrás: Cseh Tamás Program
Kép: plus.google.com
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
