Koronavírus: a fiatalok felelőssége most nagyobb

Rovat

Megosztás

Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus.

Müller Cecília hozzátette: az adatokat elemezni kell, de míg a tavaszi járványhullám az idős, krónikus betegségben szenvedőket érintette, mára ez jelentősen megváltozott.

A friss fertőzöttek átlagéletkora 30 év körül van.

A fiatalok felelőssége ezért növekszik ezekben a hetekben, a vírus közösségi terjedésének lehetősége nagyobb ebben a korosztályban – emelte ki. Mint mondta, a fiataloknál talán nem tudatosult, hogy megbetegedhetnek, kevésbé érzik a fertőzés veszélyét, hiszen a betegség tünetei náluk enyhék vagy nem is jelentkeznek, a vírust ugyanakkor továbbadhatják.

 

Müller Cecília ezért felelősségteljes magatartást kért a fiataloktól.

Kiemelte, továbbra is be kell tartani a járványügyi előírásokat, ajánlásokat: a távolságtartást, a maszk viselését tömegközlekedési eszközökön és zárt helyeken, valamint a rendszeres kézmosást, kézfertőtlenítést, a közösen, gyakran használt felületek fertőtlenítését.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, az emberek felelősségteljes magatartásával megakadályozható, hogy azokat az országos intézkedéseket, amelyek “tavasszal nagyban gátolták az életünket”, ne kelljen újra bevezetni.

– MTI –

Ezt olvastátok már? Mennyire veszélyeztetett a 10-18 éves korosztály?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta