Bernát Barbara grafikus neve mostanában sok helyen feltűnik, az általa tervezett fiktív euró koncepciója kapcsán. Érdekes, hogy Barbara útja nem nyílegyenesen vezetett ehhez a sikerhez. Érettségi után építész szeretett volna lenni, de tanult egy évig tájépítészetet is, és csak pár ponttal maradt le a japán szakról. Hogyan lett mégis grafikus? Elmesélte nekünk.
Mikor döntötted el, hogy grafikával szeretnél foglalkozni?
Én már ovis koromban, sőt már előtte is rajzolni szerettem. Rajztagozatos általánosba jártam, majd felvettek egy nyolcosztályos gimibe, ahol inkább a nyelvekre, meg a főtárgyakra koncentráltam, így egy ideig nem nagyon foglalkoztam a rajzzal, de hamar hiányozni kezdett, így elkezdtem rajzszakkörbe járni. Mivel szerettem a matekot, meg a rajzot, azt találtuk ki, hogy legyek építész, így a MOME építőművész szakjára jelentkeztem. Egyáltalán nem kezdtem el készülni a felvételire jó előre, ahogyan kellett volna. Januárban döntöttem az építészet mellett, februárban kezdtem előkészítőre járni, márciusban meg jött a felvételi. A harmadik fordulóig jutottam, de nem vettek fel. Amikor a második évben sem vettek fel, akkor jöttem rá, hogy valójában nem is akarok építész lenni, mert az építészet igazából teljesen más látásmódot igényel, mint a rajzolás. Ezután jelentkeztem a soproni NYME tervezőgrafika szakjára, ahova elsőre felvettek.
Valójában ezek szerint nem tudtad pontosan, hogy mit szeretnél csinálni, de a végén csak annál a szakmánál kötöttél ki, amit igazán szeretsz, nem igaz?
Igen, így történt. Nem csak az építészet volt számomra kitérő, hanem a jártam egy évet tájépítész szakra is. Ezt nagyon szerettem, és azt hiszem tudtam is volna csinálni. A növények és a latin nevek szeretetét innen hoztam magammal. Egy év után rájöttem, hogy tudnám folytatni, de igazából nem ezt szeretném csinálni. Sok olyan ismerősöm van, akik végigcsinálták azt a szakot, amit először választottak, mondván, ha már belekezdtek, nem adják fel. Én nem így tettem, én nagyon örülök ennek.
És most, hogy elkészült az MA diplomamunkád is, mivel foglalkozol?
Néhány soproni iskolatársammal megalapítottuk a Halisten Stúdiót, ahol öten dolgozunk szabadúszóként szeptember óta. Azért maradtunk együtt, mert mesterszakon is nagyon jól tudtunk közösen dolgozni. Jó tanácsokat tudunk adni egymásnak, segítjük egymást. Vannak közös munkáink is, és néha nincs is nagyom más választásunk, mint hogy elosszk a munkát. Az egyetemen van egy félév egy arculattervezésre, itt meg néha egy-két hét alatt kell ugyanezt megcsinálni.
Mennyit dolgozol egy nap?
Tíz órakor átsétálok az irodába, nem lakom messze. Egy óra kell, hogy összeszedjem magamat, megnézem az e-mailjeimet, aztán nekiállok a munkának. Van, hogy korán végzek, de ha anyagleadás van, sokszor nyolcig, kilencig is benn vagyok. Jó, hogy van ez az iroda, mert az otthoni munkába nagyon bele lehet kényelmesedni, és ezt nem akartuk. Ahhoz, hogy közösen tudjunk dolgozni, kell egy közös tér is. Nem akartunk valamelyikünk lakásán dekkolni.
Nagyon sok illusztratív munkád van. A manualitás a te igazi világod?
Az, hogy kézzel készül valami vagy géppel, szerintem olyan szempontból mindegy, hogy ezek mindenképpen csak eszközök a grafikus kezében. Én könnyebben, gyorsabban dolgozom kézzel. A kézi vázlatok, kézi rajzi elemek sokszor szolgálnak a munkám kiindulópontjául. Ezek nélkül a gépben a nagyítás, kicsinyítés során elvesznék az arányokban.
Mit gondolsz, mi alakítja a stílusodat?
Igyekszem sok dolgot befogadni, nem csak egy forrást, minél szélesebb körben igyekszem inspirálódni. Szerintem a technológia csak egy eszköz ahhoz, hogy megvalósítsam, amit látni szeretnék a papíron. Számomra egy munka gondolatisága az elsődleges. Ha nem csak firkálgatok, hanem illusztrációt készítek, már csak emiatt is jobbnak érzem a munkát, mert megjelenik mögötte valami tartalom. Azt szeretem a tervezőgrafikában, hogy minden melónak van funkciója, célja, ami értelmezési keretet ad neki.
A cikkben látható képeket, és Barbara más munkáit is megnézhetitek itt!
