Augusztus utolsó hetében egy olyan pedagógust mutatunk be, aki rövid idő – egy év – után elhagyta a pályát. A kezdő magyartanári lét nehézségeiről és szépségeiről, de a kötelező olvasmányokról, a nyelvtanórákról egyaránt kérdeztük H.A.-t.
1. Mi motivált arra, hogy magyar nyelv és irodalmat taníts tizenéveseknek?
A gimnázium utolsó két évében már biztos voltam benne, hogy művészeti, humán diplomát szeretnék szerezni. Noha a vizualitás fontos része volt az életemnek, a gimnázium utolsó két évében felhagytam a rajzzal, és nem is gondolkoztam azon, hogy ilyen irányban tanuljak tovább. Ennek részint önbizalomhiány volt az oka, részint pedig az, hogy bizonytalannak láttam a későbbi lehetőségeimet – a környzetemben nem volt olyan személy, aki ilyen életutat választott. Ennyi idősen, tapasztalatlanul nagyon nehéz pontosan eldönteni, milyen szakma iránt érez az ember valódi elhivatottságot, ám középiskolás magyartanárom példája megmutatta, a pedagógiai munkát lehet nagyon jól is csinálni. Ez a tapasztalat is segített abban, hogy végül az esztétika-magyar szakpárt válasszam az ELTE-n, akkor még osztatlan képzésben. Az egyetemi évek alatt világossá vált számomra, hogy az összetett elméleti problémák és a pedagógiai kihívások érdekelnek igazán abból, amit tanultam. A művészettel, irodalommal nevelés lehetőségei vonzottak. Az hogy a fiatalok megtanuljanak értelmezni, reflektálni, figyelmesen jelen lenni a világban, saját életükben, érzelmeikben. A gyakorlótanítás során jó tapasztalotakat szereztem, így munkát vállaltam egy 12 évfolyamos iskolában. 5. évfolyamos, és 7-es diákokat is tanítottam egy évig, határozott idejű szerződéssel, helyettesítő pozícióban.
2. Melyek azok a belső tulajdonságok, amelyek fontosak, hogy egy pedagógusban meglegyenek?
Úgy láttam, az empátia, a határok kijelölésének a képessége, és nem utolsósorban a választott tantárgy őszinte szerete az, ami egy pedagógust jó szakemberré tesz. Ezen felül nagyon fontos a tudatosság. Az, hogy aki tanít, fejlődése érdekében igyekezzen refelktálni a kudarcokra, örömökre, amelyek a munka során érik. A jó kollegiális közeg sokat segíthet ebben, egyedül ezt a folyamatot végigcsinálni nagyon nehéz.
3. Mennyiben más tizenéveseket tanítani, mint 5-es diákokat?
Nagy kihívás volt ötödikeseket tanítani, akik most szakadtak el a tanítónénijüktől. Az első felsős tanárokra hárul az a feladat, hogy új szokásokat alakítsanak ki a gyerekekkel együtt. Az én esetemben azonban nem csak a gyerekeknek volt új a helyzet, hanem számomra is. Sokat küzdöttünk, de rengeteg szép emlékem is van erről az osztályról. A kisdiákok fokozottabban függenek a pedagógusok visszejelzéseitől, mint idősebb társaik. Ez látszólag könnyebbség, másfelől viszont nagy felelősség is, hiszen a diákok számára egy félreértett pillantás vagy egy rossz jegy is komoly belső konfliktusokat szülhet. Az ötödikesek világa tehát jobban különbözik a mi felnőtt viágunktól, mint az idősebb diákoké. Meg kell tanulni az ő nyelvükön beszélni, majd velük együtt kialakítani a visszajelzéseknek, a munkának, és személyes kapcsolatoknak a partnerségen alapuló – így rájuk is nagyobb felelősséget helyező – rendszerét.
4. A magyar nyelv és a magyar irodalom közül melyiket szokták jobban szeretni a diákok?
Úgy vettem észre, nagyon változik a diákok érdeklődési köre. Van, aki szereti a nyelvtan logikáját, és van, aki az érzelmekkel szeret jobban dolgozni. De nem választanám szét a két csoportot. Sokszor hoztam érdekes szövegeket, témákat és hozzájuk kapcsolódó csoportos, játékos feladatokat nyelvtan órára is, és ha emlékeim nem csalnak, ezek az órák voltak a legnépszerűbbek. Véleményem szerint a magyar nyelv és irodalom oktatását nem kell minden esetben szigorúan szétválasztani. Ezt a hagyományos felosztást, ami a nyelv – és irodalomtudomány hagyományosan elkülönített diszcplínáinak rendjét követi, a gyakorlatban sok esetben érdemes átlépni. Kereshetünk érdekes, irodalmi alkotásként is jó példaszövegeket nyelvtanórán is, de felépíthetünk egy teljes projektet arra, hogy egy izgalmas szöveget értelemzünk, ebből választunk grammatikai példamondatokat, ezen kívül feldolgozhatjuk a szöveget drámapedagógiai módszerrel is.
5. Szerinted van olyan módszer, amellyel sokkal érdekesebbé lehetne tenni a kötelező olvasmányokat?
Mivel egy évig tanítottam, nem jutottam el oda, hogy kötelező olvasmányokat adjak fel, és végigvigyem a szövegek feldolgozásának folyamatát. Azt gondolom, mindenképpen hasznos lehet, ha a diákokkal együttműködve alakítjuk ki az olvasmánylistát, érezzék, hogy van választási lehetőségük. Fontos az is, hogy olyan szövegekkel bírkózzon meg egy-egy osztály, ami nem haladja meg a lehetőségeiket. Egy olyan osztály, ahol az elemi szövegértelmezés is nehéz, hihetetlen fokozza a kudarcélményt, ha túl hosszú, vagy összetett szöveget adunk fel. Érdemes az olvasmányokat kreatív módon feldolgozni: vizuálisan, dramatikusan, a kreatív írás technikáját is be lehet vetni. Fontos eldönteni egy pedagógusnak, miért ad fel kötelező olvasmányt. A társadalmi elárások miatt? Mert műveltséget szeretne közvetíteni? Mert olvasásra kellene nevelni? Ez összetett kérdés, nehéz rá megtalálni azt a választ, ami tanár sajátja és élhető is egy adott közösségben. Talán egy erős kollegiális támogatás segíthet, hogy mindenki megtalálja itt a saját útját.
6. Szeretnél a későbbiekben újra visszatérni tanítani?
Engem egy évig helyettesítő pedagógusként alkalmaztak. Az egy év lejárta után elgondolkodhattam azon, szeretnék-e a továbbiakban is magyartanárként dolgozni. Sok dolgot mérlegeltem. Úgy vélem a pedagógiai munkának azonos tőről fakad az előnye és a hátránya is. A diákok reakciója egy-egy lépésünkre közvetlen visszajelzés a pedagógusnak, aki, mivel a személyiségével dolgozik, minden sikert vagy kudarcot a teljes identitását érintő kérdésként kezel. Így, ha a diákok sikeresen oldanak meg egy feladatot, fejlődnek, megnyílnak, az nagyon komoly sikerélmény és elismerés. A munka azonban nagy nehézségekkel jár, kezdő pedagógusként nehéz volt megtalálni a saját hangot, nem volt könnyű feldolgozni a kudarcot. Ezen kívül biztosan éreztem, szeretnék időt szánni az életemből a grafikai tudásom fejlesztésére. Ez egy kezdő tanár leterheltsége mellet nem tűnt megvalósíthatónak. A döntésben segített, hogy gyorsan jött egy olyan munkalehetőség, ami mellett tudtam a grafikával foglalkozni. Mivel azonban a tanári pálya nagyon sok valódi sikerélményt is tartogat, nem zárom ki, hogy visszatérjek valamilyen formában a katedrára, akár a vizualitás eszközét használva. Az, hogy részem lehet más emberek fejlődésében, olyan élmény, amit kevés más munka biztosít.
