Április utolsó hetének tanára a pomázi Sashelyi Sándor Általános Iskola, Művészeti és Rendészeti Szakközépiskola egyik történelemtanára, Kapin Györgyné lett. A vele készült interjúban kérdeztem a tanárnőt a történelemtanítás mellett még arról is, hogy került már kényelmetlen szituációba egy diákjával, de arra is fény derül, hogy hogyan viccelték meg egymást diákjaival.
Mennyire fontos a diákok személyes történelmének megismerése is amellett, hogy az emberiség és a magyarság történelmét megismerteti az oktatási rendszer?
A történelmet a személyes történetekkel lehet igazán közel hozni a diákokhoz. Mindenkinek van családi története, ami része az egésznek, a sok apró sztoriból áll össze az esemény. Sok olyan feladatot szoktam adni, amely kutatómunkára épül és az emberi sorsok állnak a középpontjában. Persze a családtörténetek ritkán nyúlnak vissza sok évszázadig. Amikor el kezdjük tanulni a történelmet, rögtön családfával kezdünk, ki kell nyomozni minél több generációig visszamenőleg, kik voltak a felmenőik. Sokszor kerül be az órára valamilyen régi tárgy, amely a családi „kincstárban” van és kapcsolódik az anyaghoz. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat és úgy tűnik, a gyerekek is, hosszasan szoktuk nézegetni ezeket a relikviákat, beszélgetünk róla.
Hogyan lehet a történelmet úgy tanítani, hogy a diákok a száraz tényeket is meg tudják könnyedén jegyezni hosszabb távon is?
A folyamatos asszociáció, vagyis képzettársítás segít ebben. Mindenhez tudunk valami hétköznapi példát mondani. Sokszor olyat, hogy hangosan hahotázik az egész osztály. Erre aztán emlékezni fognak. Ma például egy pizzával kapcsolatos sztori hangzott el, hogy megértsék az első világháború igazi okait. A dolgokat el lehet játszani, pl. én vagyok a földesúr, te a jobbágy, mit csinálnál, ha…Ezek a szerepjátékok is nagyon jól működnek, több órán át tartanak, megmozgatják a fantáziát. Szeretek (igazán nem is tudok!!) rajzolni az órán. Az idétlen pálcikaemberek, a krumpli formájú állam, a vicces rajzok megelevenítik a legbonyolultabb fogalmat is. Többször teszteltem ezeket a módszereket, évekkel később is emlékeznek rá. Na persze nem az első világháború igazi okai ugranak be elsőre, hanem a pizzás sztori. De az biztosan beugrik és előhívja azt, amit meg akartam értetni a diákokkal.
És a legfontosabb: imádok tanítani, imádom a történelmet. Amikor becsukom az ajtót magam mögött, elfelejtem, mennyire fáradt voltam még két perce, vagy mennyire fájt a derekam. Én is a történet részese lehetek, együtt örülhetek a diákokkal, együtt kacagunk nagyokat és ez a legjobb ebben a munkában!
Ezen kívül én is használom az órán az összes lehetőséget, amivel színesebbé tehetem az órákat (Internet, filmrészletek, stb.). Online lehet küldeni a leckét, anyagokat töltök fel én is, amit mindenki használhat.
Ön szerint milyen előnyei és hátrányai vannak annak, hogy hogy a kétszintű érettségiben már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a forrásközpontú történelemoktatásnak?
Szerintem több előnye, van, mint hátránya. Régen a lexikális tudást sulykoltuk a diákokba. Ebben még mindig nagyon hatékonyak tudunk lenni. Sokkal egyszerűbb úgy az óraszervezés, hogy én mindent előadok, nincs nagy rizikója a dolognak. Én is a poroszos oktatásban nőttem fel. De fogunk-e emlékezni az adathalmazra néhány év múlva? A válasz: NEM. Ezért tartom jobbnak a forrásközpontú történelemtanítást: elemzünk, értékelünk, következtetünk, gondolkodunk. A források elemzése számomra mindig több lehetőséget rejt. Lehet így is, úgy is értelmezni sokszor. Ha meg tudod magyarázni, tudsz az álláspontod mellett érvelni, jó következtetéseket vontál le belőle, akkor sínen vagyunk.
A pedagógusi pályája során mi volt a legkényelmetlenebb szituáció, amibe egy diákjával keveredett?
Egy horgásztó mellett (szeretünk horgászni járni a férjemmel) mezítláb, sáros lábbal fogtam a botot, amikor rám köszönt egy diákom.
Az iskolában nehezen kezelhető, csibész gyerekről volt szó. Kicsit kellemetlen volt, nem szoktam így kinézni a tanítványaim előtt. Elbeszélgettünk, kiderült, ő is horgászik, megvolt a közös témánk. Innentől kezdve nem volt gondom vele, a kollégák csodálkoztak is, mivel értem ezt el. Nem árultam el nekik, de aztán máskor is profitáltam abból, hogy horgászok…
Hogyan kell egy kényelmetlen szituációt kezelnie egy tanárnak? Melyek azok a cselekedetek, amelyeket nem engedhet meg magának egy tanár, ha egy kényes szituációba keveredik a diákjával?
Semmiképpen nem hatalmi pozícióból. A kényelmetlen szituáció, ha arról szól, hogy ki a nyertes és ki a vesztes, akkor valaki nagyon rosszul fogja magát érezni.
Egy tanár nem veszítheti el a nyugalmát, neki ebben is példát kell mutatnia. Ha ez sikerül, akkor nem fog olyat tenni, ami kellemetlen helyzetbe hozhatja.
Például ki van zárva, hogy lekeverjen a diáknak egy pofont, mert az megalázza a diákot, a vesztes pozíciója pedig ellenséggé teszi a két felet. Az együttműködésnek vége. Én hiszek abban, hogy mindent meg lehet beszélni, csak elég időt kell adni rá. Nem hiszek abban, hogy azért van nekem igazam, mert én vagyok a felnőtt, a tanár. El kell tudni ismerni, ha mi tévedtünk. Ez nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Mellesleg én is emberből vagyok.
Önt viccelték már meg a diákjai?
Jó pár évvel ezelőtt április elsején történt. Szokás szerint meg akartak viccelni a diákok, persze én is készültem.
Belépve a terembe rögtön egy nagyméretű pók hullott rám (máig nem értem, miért nem sikítottam). Az osztály háttal ült a tanári asztalnak, ahol egy óvodásoknak méretezett székre ültem le, csak a fejem látszott ki az asztal mögül. Úgy tettem, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. A diákok gondolták, megnézik, meddig mehetnek el.
Sorban álltak fel és jelentették, hogy nem készültek. Volt nagy kuncogás. Ekkor húztam elő az én tréfámat: egy radírozható tollat (ebben az időben ilyet nem lehetett kapni, a gyerekek nem is ismerték). Sorban írtam be az egyeseket. Először csak hitetlenkedtek, hogy ez biztos ceruza.
Majd az első padban ülők megerősítették, hogy tollal írtam be a nagyméretű egyeseket. Nem húztam sokáig az időt a nagy leleplezésig, mert féltem, hogy kitör a lázadás. Szerencsére a nevetés győzött, amikor elkezdtem a radírozást.
