Győri diák nyerte az Eötvös József középiskolai szónokversenyt.
A legnagyobb magyar középiskolai szónokverseny Kárpát-medencei döntőjébe 30 versenyző jutott, a sok-sok selejtező és regionális döntő után. Már eleve nehéz teljesítmény volt idáig eljutni, és a diákok nem is okoztak csalódást. A zsűri elnöke, Dr. Kiss Róbert Richard Príma Primissima díjas újságíró elmondta:
„Kiemelten fontos volt ez a mostani verseny, hiszen végre nem csak virtuálisan lehetett megrendezni, és alkalmas volt a közösségépítésre.”
A versenyen egy Lincoln-idézetet kellett értelmezniük a versenyzőknek, és mellette vagy ellene érvelniük. Az idézet a következő volt: „Ha egy fa kivágására 6 órám van, akkor 4 órán keresztül a fejszét csiszolom, és utána 2 órát fordítok a fa kivágására.”
Ennek kapcsán jutottak a versenyzők eszébe magasztos és fennkölt gondolatok. Volt, aki fűrésszel szeretett volna szobrot faragni, más ürülékből várat építeni, izgalmas képek sokasága szórakoztatta a hallgatóságot az ELTE Bölcsészkarának dísztermében. Voltak humoros előadások, és nagyívű ünnepi beszédek is. A versenyt végül egy győri diák nyerte, Veres Szabolcs, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium növendéke, felkészítő tanára: Kiss-Valickó Eszter. Nézzétek meg, kik jutottak be az első 10-be.
1.helyezett : Veress Szabolcs, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Kiss-Valickó Eszter
2. helyezett: Bódis Bence, Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, felkészítő tanára: Póti Csilla
3. helyezett az alábbi képen: Szarvas Jácint, Szent István Gimnázium, felkészítő tanára: Jakab Katalin Edit
4. helyezett az alábbi képen: Muhari Bálint, Szent István Gimnázium, felkészítő tanára: Bóka Gábor
5. helyezett az alábbi képen: Lezsák Botond, Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, felkészítő tanára: Maksa Katalin
6. helyezett az alábbi képen: Hegyi Lili Gerda, Lovassy László Gimnázium, felkészítő tanára: Vondervisztné Kapor Ágnes
7. helyezett az alábbi képen: Maczó Gerda, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Szűcsné Dr. Harkó Enikő
8. helyezett az alábbi képen: Vormair Hanna, Salamon Ernő Gimnázium, felkészítő tanára: Kastal Ottilia
9. helyezett az alábbi képen: Szabó Krisztina, II.Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnázium, felkészítő tanára: Király Katalin
10. heyezett: Farkas Lili Anna, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Lőrinczy Anna
A közönségdíjat Maczó Gerda, a 7. helyezett vihette el, ő látható az alábbi képen.
A további döntőbe jutó versenyzők:
Kocsis Lilla, Lovassy László Gimnázium, felkészítő tanára: Vondervisztné Kapor Ágnes
Müller Balázs Gyula, Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, felkészítő tanára: Koós-Kelemen Zsófia
Győri Gréta, Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, felkészítő tanára: Gyulai Edit
Szerintem nem túlzok, ha azt állítom, hoy napi szinten mindenkivel megtörténik, hogy szeretne egy beszélgetést lezárni. Ezzel nincs is semmi gond, igaz? Persze, hogy...
Immár 15. alkalommal díjazták Európa legjobb fesztiváljait a European Festival Awards gálán január 14-én, a hollandiai Groningenben. A Sziget ezúttal is egy nagy presztízsű...
Diákok tucatja fogja bebizonyítani Nagykőrösön, hogy IGEN!
Nagykőrös március 6–7-én ismét a Kárpát-medence egyik legjelentősebb irodalmi eseményének ad otthont, ugyanis itt rendezik meg az Arany...
SZERZŐ: Ph4nt0m
Ha van esemény, ahol garantáltan nem érzed magad egyedül, akkor az aMondoCon. Már a vonatozás is a program része volt: cosplayesekmindenhol, beszélgetések idegenekkel,...