Koraszülöttek harca az életben maradásért
Tízből egy újszülött a világon sokkal korábban érkezik, mint ahogy várták. Korababa. Törékeny apróság, aki elfér a szülei tenyerében, s akit óvni, félteni kell – és akinek a kitartásáról egy felnőtt ember is példát vehetne.
„Életmentő műtétet hajtottak végre rajtam”
Ildi koraszülöttként jött világra. Az orvosok nem sok esélyt láttak arra, hogy életben marad: pár napos korában több megpróbáltatás érte, mint mást hetven-nyolcvan év alatt. Ám élni akarásának és a rá vigyázó égieknek köszönhetően sikeresen megküzdött az őt ért csapásokkal. Ma huszonegy éves, egészséges, egyetemre jár, és tele van tervekkel.
– Anyukám a hatodik hónapban járt, amikor megindult a szülés: mindössze hetvenöt dekával és harminckét centivel jöttem világra. Tizenhárom napos koromban szívműtétet hajtottak végre rajtam, majd inkubátorba helyeztek. Három hétig lélegeztetetőgép tartott életben – kezdi történetét.
Szívműtétre azért volt szükség, mert, mint mondja, a koraszülötteknél nagy eséllyel nem záródik el a Botallo-vezeték (mely a magzat tüdőverőerét és főverőerét kapcsolja össze). Mindez többek között szívnagyobbodáshoz, a légzés romlásához vezet.
– Tízből kilenc koraszülöttnél a Botallo-vezeték idővel összezáródik, nekem azonban nyitott maradt, ezért volt szükség a gyors operációra. A műtétet követően három hónapig tartottak inkubátorban. Ennek szemembe vakító kék fénye pedig megrongálta a látásomat.
Kálváriája azonban ezzel még mindig nem ért véget.
– Egy orvosi kórlapon olvastam, hogy agyvérzésem is volt. Nem is meglepő, hogy mindezek után az orvosok csodaként tartanak számon. Amikor a szüleim hazavihettek, már 2380 gramm voltam. Anyukám nem szívesen beszél a történtekről. Én is csak a szomszédaink elbeszéléséből tudom a nagy részét. Ők mesélték azt is, hogy az orvosok tizennégy napot adtak nekem. Ha ez az idő letelik, és minden rendben velem, akkor egészséges felnőtt válhat belőlem. Amikor elmúlt a két hét, ujjongva hívták édesanyámat: „Ez a kisbaba nagyon élni akar!” És látod, igazuk lett.
„Azt hittem, ilyen csak a filmekben történhet”
A fiatal édesanya, Ivetta pár éve boldogan várta kislánya érkezését párjával. A kismama odafigyelt magára, egészségesen élt, és az orvosok nem is jelezték, hogy bármi probléma lenne a magzattal. A baba azonban tizenöt héttel a kiírt időpont előtt megszületett.
– Tamara több mint 3 hónappal született korábban, negyven hét helyett huszonöt hétre és 480 grammal. A várandósságom alatt semmi sem utalt rá, hogy gond lesz, még a születése előtt egy héttel, az utolsó vizsgálaton is mindent rendben találtak. Kislányunk bő három hónapot töltött kórházban, szinte pontosan akkor jöhetett haza, amikor születnie kellett volna. Ennek nagyobb részét a SOTE I.-es Női Klinikájának újszülött intenzív osztályán (röviden NIC), kisebb részét a Péterfy Sándor utcai Kórház koraszülött osztályán töltötte. Ez az időszak tulajdonképpen végig küzdelem volt teli bizonytalanságokkal, félelmekkel és hullámvölgyekkel, mindenekelőtt az életben maradásért. Az ilyen paraméterekkel született babák közül eleve csak minden ötödik marad életben. A legfenyegetőbb veszélyek a súlyos fertőzések és a különböző vérzések (például agyvérzés), de gyakorlatilag bármi történhet, hiszen ezek a babák még teljességgel képtelenek az önálló légzésre és táplálkozásra is –az első két hét minden esetben kritikus. És utána is folyamatos az aggódás, hogy például kell-e vérátömlesztést kapnia (Tamara ötször kapott), fel tudja-e dolgozni az anyatejet, jól működik-e a szíve, el tudja-e hagyni a légzéstámogatás különböző szintjeit, hogyan fejlődik ki a látása (a koraszülött babák nagy részének műteni kell a szemét, hogy meg ne vakuljon), és így tovább. A NIC-ről mi csak jót tudunk mondani, szakmailag profi csapat, és ez valamelyest megnyugtatott minket. Nem szülőközpontú –naponta csak két órát lehettünk bent–, de akkor nem is mi voltunk a legfontosabbak.
A legtöbb koraszülött babát terápiákra viszik szüleik, ám Ivettáék kisbabája ezek nélkül is gyorsan fejlődött.
– Amikor végre hazajön a baba, akkor sem nyugodhat meg az ember. Mert akkor kezdődik az a küzdelem, hogy igen, életben maradt, de mi lesz belőle, milyen nyomai, következményei maradtak a koraszülöttségének, és mit lehet illetve kell vele tenni. A mi babánk e tekintetben abszolút csodababa, mert határozottan semmilyen fejlesztésre nem volt szüksége. Egy-két havonta jártunk fejlődésneurológushoz (Dr. Beke Anna), aki pár otthoni gyakorlatot mutatott, de amúgy mindig nagyon elégedett volt vele. Nekünk a fejlesztések mindig csak biztos, ami biztos alapon jöttek szóba, illetve megelőzésképp. Úgyhogy végül csak olyan helyekre jártunk, ahova „normális” babák is járnak: babaúszni, lovagolni, ringató foglalkozásokra. Egyébként amit javasolni szoktak koraszülött babák szüleinek, az a Dévény-módszer, a Katona-módszer, a Tunyogi-módszer, a TSMT és a HRG. Viszont az a tapasztalatom, hogy olyanokat is elhordanak, akiknek nincs ezekre szüksége. Szerintem nem kellene megijedni, ha a baba csak két hónappal később kezd el mászni.
Mi az, ami erőt adhat egy édesanyának ebben a helyzetben?
– Nekem a párommal,Tomival való kapcsolatom segített átvészelni ezt az időszakot – meséli Ivetta. – Az, hogy az annyira erős és mély volt, hogy a baj nem szétválasztott minket (ahogy sok pár esetében megtörténik), hanem tudtunk egymásba kapaszkodni. Egyébként pedig ilyenkor rájön az ember, hogy nem is gondolná, milyen erős tud lenni, milyen abszurd szituációkat képes elviselni. Itt azt kell megérteni, hogy egyszerűen nincs más választás, nem lehet feladni, hanem végig kell küzdeni, akármi is történik, akárhogy is alakul a baba sorsa. A születés pillanatáig mi sem hittük, hogy ez velünk megtörténhet, mert, ugye, ilyet csak a tévében hall az ember. És de! Az ember egyetlenegyszer választhat: amikor eldönti, vállal-e gyereket vagy sem, utána már, bármi jön, végig kell csinálni.
– Nem hiszem, hogy erre fel lehet készülni, pont azért, mert mindenki azt gondolja, hogy ez vele nem történhet meg. Ha valahogy mégis akarunk készülni a nem teljesen optimális forgatókönyvre, úgy lehet, hogy felelősen vállalunk gyereket. Olyan körülmények közé, olyan kapcsolatba, ami adott esetben elvisel ilyen terheket is. Egyébként pedig, ha megtörtént a baj, nincs más, mint reménykedni, bízni, igyekezni valahogy megőrizni az ép eszünket… és hinni a babában, hiszen ki higgyen benne, ha nem a saját szülei?!
Szerző: Fekete Fanni
Fotók: www.earlybuds.org.nz, weheartit
