Közelharc egy svájci tóban – Interjú egy versenyúszó lánnyal

Rovat

Megosztás

Idén a svájci Teneroban került megrendezésre a Nyíltvizi Ifjúsági Európa-bajnokság, ahol a Magyar Úszószövetség is delegálta magát. Magyarországról azok jutottak ki, akik a jeges Balatonban országos első, második vagy harmadik helyezést értek el. Közöttük volt a 15 éves Bánkövi Orsolya is, a TFSE tehetséges sportolója, aki most arról számol be nekünk, hogyan lehet orrvérzéssel végigúszni 5 kilométert.

Hogyan jutottál ki az idei Európa-bajnokságra?

Azok juthattak ki, akik az itthoni országos bajnokságon dobogós helyezést értek el. Ezt a versenyt a Balatonnál rendezték meg, ami nem volt túl kellemes, mivel a víz meglehetősen hideg volt, és rettenetesen fújt a szél is. Hiába engedélyezték a hosszú dressz használatát, még így is fáztunk, ráadásul a hullámok is gátoltak az előrehaladásban. Én pár másodperccel lemaradva az első mögött, második lettem. Innentől már nem volt kérdés, hogy kivisznek e Svájcba.

DACSA20140621016

Mesélj nekünk egy kicsit, hogy néz ki egy nyíltvizi úszóverseny?

Igazából annyi a lényeg, hogy nem medencében zajlik, így nincsenek elkülönített sávok. Ez azt eredményezi, hogy mindenki egymás hegyén hátán úszik. Különösen az elején, mert akkor még nem szakadt le az élmezőny. Hasonló a mezei futóversenyekhez, azzal a különbséggel, hogy a vízben sokkal brutálisabban lehet visszafogni az ellenfelet, és ezt nehezebb is rábizonyítani a szabálytalankodókra. Ezenkívül néha a kitett bóják ellenére is nagyon nehéz tájékozódni, pláne, ha az embert még úgy fejbe is rúgják, hogy csillagokat lát.

Hogy élted meg a versenyt?

Fantasztikus érzés volt a hegyek közötti tóban versenyi, és a vízhőmérséklet is megfelelő volt. De körülbelül ennyi pozitívumot tudok mondani összesen, ugyanis engem az első 500 méter alatt úgy megrúgtak, hogy jó ideig folyt az orromból a vér, és el is szédültem.  Nem vagyok olyan magas, mint ezek a nyíltvizi úszók, és azt hiszem annyira erőszakos sem. Most voltam életemben először nyíltvizi bajnokáson, úgyhogy még nem voltam kellően rutinos. Mindenesetre nagyon izgalmas volt ilyen állapotban teljesíteni az 5 kilométeres távot (nevet). És ahhoz képest, hogy először voltam ilyen versenyen, a 11. helyezés egészen szép eredmény.

PageNotFound

Voltak akik feladták? Neked nem jutott eszedbe?

Azt hiszem összesen egy fiú adta fel az egész mezőnyből, pedig elég magas volt az összes résztvevők száma, mivel úsztak ifi és junior versenyzők is, ezenkívül pedig volt csapatverseny. Szerintem aki kijut egy ilyen bajnokságra, mindenképpen végigússza a távot, ahogy én is végigúsztam. Eszemben sem volt feladni, inkább csak dühös lettem, nőtt bennem az adrenalinszint, és erősebben kezdtem úszni, hogy megelőzzem azokat, akik sportszerűtlenül versenyeztek. Az első 500 méter- 1 kilométer nem is igazából az úszásról, hanem a harcról szól. Ezzel jobb tisztában lenni.

Tervezed még, hogy a jövőben is indulsz nyíltvizi bajnokságon?

Minden bizonnyal megyek még hasonló versenyre, habár nekem elsősorban a vegyesúszás fontos, itt meg mindeni gyorsban úszik. Ezenkívül – ahogy már említettem – nem vagyok elég nagydarab ehhez. Persze, elméletileg nézik, hogy ki szabálytalankodik, gyakorlatilag senkit sem zártak ki idén sem. Szóval én inkább úgy készülök, hogy hagyományos versenyző maradok, de ha úgy adódik, indulok még nyíltvizi versenyeken is. Annál jobb, minél több tapasztalatot szerzek, arról nem is beszélve, hogy remek csapat jött össze idén, akikkel nagyon jól érzem magamat. Ez fontos szempont, hiszen az úszócsapaton kívül nem igazán van időm másokkal találkozni.

Köszönjük szépen Orsi, és további sok sikert!

gratulálás1

Képek:

Magyar Úszószövetség facebook oldala

www.tenero2015.ch

www.maszol.hu

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta