Középsuli-forgatás: Ki Mit Tube Beni és YouTuber Boldzer Középsuli Olivért szimpatikusnak találta

Rovat

Megosztás

2015. október 23. /péntek/

Ezen a héten vasárnap jelenik meg Középsuli sorozatunk tizedik epizódja, múlt héten vasárnap pedig leforgattuk a sorozat tizenegyedik és tizenkettedik epizódját. Ezen a napon ott volt a 2015-ös Ki Mit Tube győztese, Beni és a YouTube-on lett ismert videós, Boldzer is.

Felkérésünket elfogadva utaztak fel vidékről hozzánk a netes ismertségek, ugyanis a soron következő epizódokban fel fognak tűnni ők maguk is saját magukat játszva. Eláruljuk, hogy Olivér a 999-től, vagyis Sátán Tamástól kapja azt a feladatot, hogy készítsen interjút a népszerű netes sztárokkal.

DSC01183

De itt nem ér véget a történet, Ki Mit Tube győztesünkre, Benire a szerelem is rátalál a rá írt szerep szerint. Hogy hogyan, az viszont majd csak novemberben fog kiderülni. Mindenesetre a forgatás után elárulta nekünk Beni, hogy eléggé megemelkedett a pulzusa a szereplés előtti izgalom miatt.

“Az igazat megvallva nagyon izgultam a sorozatban való szereplés miatt, és szerintem ez látszik is. Ettől függetlenül szuper jól éreztem magam a forgatás alatt, mert egy olyan szerencsétlen szerelmes szerepét kellett alakítanom, amilyen a való életben is vagyok, azt hiszem.”

 

A szereplőinkről is kérdeztük őt, hogy vajon mennyire sikerült ezalatt a pár óra alatt összecsiszolódniuk.

DSC01186

“Szerintem ügyesen játsszák a sorozatbeli karakterüket. Volt, akivel le is álltam beszélgetni a forgatás szüneteiben. Olivér számomra egy kifejezetten szimpatikus srác, aki élőben is elég nagydumás. Egyébként mindenki rendesnek tűnt, de őt vettem észre először, ha más nem, durván szőke Eminem-haja miatt.”

– magyarázza az ifjú győztes.

A két fiatal vendégszereplőnk rendkívüli módon élvezte a forgatási napot, amit velünk töltöttek, olyannyira, hogy kérdésünkre, hogy szeretnének-e még visszatérni a sorozatba, egy határozott igent mondtak.

DSC01168

“Igazán örülnék, ha lenne rá lehetőségem visszatérni. Megkedveltem az egész csapatot, jó arcokból áll, és maga a sorozat is tök vicces és szórakoztató. Azonban a döntés a nézők kezében van.”

– mondja Beni.

DSC01187

“Nagyon jól éreztem magam a forgatáson, jó volt a hangulat , családias a társaság, és ahh, imádtam! És mellesleg jó volt betekinteni a háttérbe, hogy hogyan készül ez az egész, amit eddig csak a képernyőn láttam. Amint megérkeztem a forgatásra, már egyből fogadott Eszti, egy hatalmas puszi neki. Aztán még ott ismerkedtem a többiekkel, és egyre jobban elkezdtünk beszélgetni.

– meséli a YouTuber Boldzer forgatási élményeiről.

DSC01172

“Amint megláttam Vitó Zsombor barátomat és ‘kollégámat’, már annyira nem voltam elveszve. Akikkel sikerült összebarátkoznom, az Dominik és Olivér. Nagyon nagy arcok mind a ketten, és a későbbiekben tervezek velük egy közös videót is. Lényegében mindenki nagyon kedves volt, és annyira beszélgettem volna a többiekkel is, csak hát olyan gyorsan elment az idő. De összegezve köszönöm hogy részese lehettem ennek az élménynek, és remélem még majd pacsizok a többiekkel.”

– tette hozzá.

Mindenesetre ezekre a sztorikra még várnotok kell, ugyanis ezek a részek csak novemberben kerülnek fel hivatalos YouTube csatornánkra. Viszont most vasárnap este 19 órakor jön a tizedik rész, melyben Bende egy hatalmas hibát vét, illetve az is kiderül, hogy vajon sikerül-e végre megbékíteni az ismeretlen srácnak Esztit, a sportlady-t.

https://www.youtube.com/watch?v=3Yc3Yig55Co

 

Középsuli - Beni szerelmes lesz
Szerinted kibe lesz szerelmes Beni a Középsuli történetében?

 

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta