Ezt nézed:  / Hírek / Zsebpénz / A kutatásból kiderült: ezekre gyűjtitek a pénzt!

A kutatásból kiderült: ezekre gyűjtitek a pénzt!

A magyarok mindössze 14 százaléka tervezi, hogy a korábbiaktól eltérően több pénzt fog félretenni az elkövetkezendő hat hónapban. Azok, akik többet tennének félre a jövőben közel harmaduk 18 és 29 év közötti fiatal – derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatásából.

A fiatalok három leggyakoribb megtakarítási célja között szerepel a ruhatáruk bővítése, okos eszközök vásárlása, illetve különböző utazások finanszírozása.

Egyre tudatosabban képeznek pénzügyi tartalékot a fiatalok: a Magyar Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének tavalyi adatai szerint évente háromszázezer diák vállal munkát, és egyre többen terveznek ebből félre is tenni. Az OTP Bank megbízásából készült kutatás szerint bár a magyarok kevesebb mint ötöde tervez az eddigiekhez képest több pénzt félretenni a következő fél évben, közülük 27 százalék, a 18-29 éves korosztályba tartozik.

Az OTP Öngondoskodási Index felmérés szerint a fiatal, 18-24 éves korosztály első öt megtakarítási céljai közé tartozik:

  • a saját tanulmányok finanszírozása,
  • a ruhatár bővítése,
  • okostelefon vagy laptop vásárlása,
  • utazás, nyaralás,
  • egy éven belüli megtakarítási céljaik között ezeken felül az autóvásárlás is szerepel.

Az OTP Junior Next alkalmazást azért hozta létre az OTP Bank, hogy segítséget nyújtson azoknak a fiataloknak, akik bizonytalanok a pályaválasztásukkal kapcsolatban, de nyitottak az új tapasztalatokra, és szeretnének pontosabb képet kapni a karrierlehetőségekről. Az applikációban található kompetencia és karrierteszt útmutatást adhat arról, hogy milyen erősségekkel, képességekkel rendelkezik a kitöltő, és milyen szakmák illenek hozzá, milyen területen érdemes továbbtanulnia és arra is választ kaphat, hogy melyik intézményekben sajátíthatja el az ehhez szükséges tudást. Emellett az alkalmazást letöltők kipróbálhatják magukat a munkaerőpiacon, hiszen számos diákmunka lehetőség között böngészhetnek. A diákmunka segíthet a megtakarítási céljaik elérésében, az applikációban pedig folyamatosan követhetik bevételeiket és kiadásaikat.

Kizárólag az alkalmazáson keresztül lehet jelentkezni az OTP Junior szeptemberben induló, exkluzív egy hónapos Diákmunka programjára, melyről további részletek ITT találhatóak.

 

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share