Más dolog szeretni a kutyákat és megszeretgetni őket, ha össszefutunk velük a parkban vagy az utcán, és más dolog együtt élni velük. Lakva ismerszik meg a kutya is. Sokat lehet tanulni tőlük és róluk is.
Az egyik dolog az éberség. A kutyák ha látszólag nyugodtan fekszenek is, és éppen úgy tűnik, hogy halál nyugodtan szunyókálnak, valójában vetítenek. Figyeld meg, hogy figyelnek. Állandóan. A szemük félig nyitva van, hogy ne maradjanak le semmiről, hogy ne maradjanak le rólad. A gazdijukat nem csupán szeretik a látómezőjükben tudni, de szeretnek a lehető legközelebb lenni hozzá. Ha elindul, ők is elindulnak, ha megáll, körbecsaholják vagy letottyanak a kis hátsójukra és várnak. A három lépés távolságból nem engednek. Ragaszkodnak. Követik. Bárhová.
A gazdi a Föld, a kutya pedig a Hold, ami folytonosan körülötte forog. Egyszerűen akarják, szükségük van a közelségére. Ha nincs lehetőségük körülötte sertepertélni, egyszerűen szomorúak lesznek, levertek, egyenesen depressziósak. Mi az, amit a gazdi nem lát, ha egyedül hagyja a kutyusát otthon? Az állat összezavarodik, ideges lesz, nem tud mit kezdeni magával, hiszen nincs ott a gazdi, aki körül eddig sertepertélt. A kutyák szinte olyanok, mint a mániás depressziósok, akiknek a gazdi jelenti a hangulatjavítót.
Különleges radarjukkal egy életre megjegyzik és elraktározzák a gazdijuk illatát, különleges ismertető jegyeit. Ezer közül is felismernék, de nem csupán felismerik, előre meg is érzik, ha közeledik. Ki ne tapasztalta volna már, hogy a kutyus megannyi autórobajra, lábdobogásra közömbösen reagál, amíg meg nem érkezik az az egy, amire felkapja a fejét és őrült lelkesedéssel rohan üdvözölni a hazaérkező Egyetlent.
Képek: mymodernmet, fishforthoughts
