Már biztos! Május 4-én kezdődnek az érettségik!

Rovat

Megosztás

Az egyik legnagyobb kérdés a koronavírus-járvány időszakában, hogy mi lesz az érettségikkel? Most végre döntöttek azzal kapcsolatban, hazánk hogyan tudja a végzős, érettségi előtt álló diákok helyzetet kezelni ebben az új helyzetben.

Korábban az akciócsoport azt javasolta, hogy idén csak írásbeli vizsgákat tartsanak az érettségi előtt álló diákoknak! Kivéve persze azokat, akik speciális igényűek, ezért felmentésük van az írásbelik alól. Ezt a javaslatot elfogadták!

Most már biztos! Május 4-én kezdődnek az érettségik! Csak írásbeli érettségi vizsgákra kell készülni.

A 113 ezer érettségire jelentkező diák közül, melybe beletartoznak azok is, akik előrehozott érettségire jelentkeztek, összesen 83 ezer diák tehet érettségit.

Kizárólag azok érettségizhetnek, akiknek idén kell, előrehozott érettségire nincs lehetőség.

Az érettségiket szigorú körülmények között, az egészségügyi előírásoknak megfelelően fogják lebonyolítani. Vagyis, a diákok 1,5 méteres távolságban ülhetnek csak egymástól,  egy tanteremben legfeljebb 10 fő tartózkodhat. Két hét alatt tervezik a vizsgák lebonyolítását.

Senkinek sem kötelező érettségi tenni, ha valaki úgy dönt, most nem vizsgázik, erre ősszel lehetősége lesz. Ebben az esetben a jövő évi felvételi eljárásba tud bekapcsolódni.

Ugyanakkor a teljes érettségit nem lehet halasztani, a felsőoktatási felvételi eljárás miatt is indokolt, hogy időben sor kerüljön rájuk.

A kormányülésen arról is döntöttek, hogy szombattól kezdve, a következő egy hétre is fent tartják a kijárási korlátozásokat.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta