Megérkezett a Pluto Sound válogatáslemez-sorozatának második „holdja”, íme a STYX

Rovat

Megosztás

A napokban jelent meg a Pluto Sound ötrészes válogatáslemez-sorozatának második tagja, mely a STYX nevet kapta. A lemez a februárban napvilágot látott CHARON-t követi a sorban.

A sorozatot a Pluto Sound label alapítója, Huszár Kristóf (Christopher Waver, SYNONYMS, AGAVOID) találta ki, már a lemezkiadó megálmodásának pillanatában, 2015-ben. A projekt 2021-re ért révbe, és nagyon is hasít: a tervek szerint júniusig meg is jelenik mind az 5 lemez, mégpedig havi bontásban.

Kristófot a Pluto holdjai ihlették meg néhány éve, mikor a New Horizons szonda által visszaküldött adatokból számos tudományos felfedezés született. Ezzel egy időben a szonda először közölt képeket az égitest öt holdjáról. Ezek a momentumok megihlették Kristófot, de aztán nem igen foglalkozott a projekttel. 2019-ben viszont ismét elővette a témát, mikor rájött, hogy lassan az 50. kiadványához ér a kiadó, így tökéletes az időzítés a már régóta vágyott válogatáslemez-sorozat életre hívására.

A projekt koncepciója szerint a Pluto bolygótól távolodva, azaz bentről kifelé haladva, a holdak nevei alapján épül fel a sorozat.

„Nagyon izgalmasnak találtam, hogy a holdak görög mitológiai karakterekről lettek elnevezve, ráadásul mindegyik karakter kapcsolódik az alvilághoz. Ez alapján készítettem el a grafikai anyagot mindegyik részhez, a névadó karakterek illusztrációival a középpontban”

– mesélte a projekt megálmodója.

Érdekesség, hogy ekkor még egyetlen dal sem készült el a válogatáshoz, de Kristóf direkt egy kész koncepcióval akart előrukkolni az általa megkeresett zenekarok és előadók felé.

A kiadvány amellett, hogy a Pluto Sound sikerét ünnepli, komoly misszióval is bír: hiszen a cél nem kevesebb, minthogy a magyar, kevésbé ismert elektronikus zenei közegből egy lenyomatot mutasson, beleértve a már ismert és a még kevésbé rutinos előadókat is.

„Válogatva kerestem meg alkotókat, hogy küldjenek számot, végül volt, aki nem csatlakozott, de mellette, ahogy alakult a kép, egyre többen érkeztek a jobbnál-jobb dalokkal. Olyan alkotók is lelkesen küldtek anyagot, akik több éve a szakmában vannak, de emellett van több friss bemutatkozó is, akiket a kiadványok egyikén hallhattok először” – magyarázta Kristóf.

A projekt dalai rendkívül változatos stílusskálán mozognak, hiszen a kiadó alapítója direkt nem szorítkozott konkrét stílusokra. Kristóf inkább az előadókra bízta, hogy milyen anyaggal kívánnak megjelenni az EP-ken, és az összes beérkező dalt a kiadványokhoz rendezte, ráépítve a kigondolt koncepcióra. Kristóf hozzáteszi, nem egyszeri együttműködésekről van szó, a sorozaton kívül több előadóval is várható majd közös munka a jövőben, mellyel a kiadó repertoárja is bővülhet majd.

Az első hold, s egyben az első EP, tehát a CHARON, melyen az elektronika játssza a főszerepet. Charon vagy más átiratokban Khárón, az Alvilág révésze, aki ladikjában szállította át a holt lelkeket a Sztüx folyón.

Kristóf így mesélt a lemez dalairól: ,,A PREPETUUM hívogatóan zakatoló hangulatával indul a kiadvány, ezt követik A I W A és oneeyedman 90-es évek IDM-jét idéző számai. A Pixel Cranes, Function Store és Aether baljóslatú, sötét industrialba hajló tételei folytatják a sort, amik szimbolizálják a folyón való átkelést. A megérkezést pedig vaghy adja egy ambientes, melankolikus számmal, ami megnyugvást ad a kiadvány végére.”

Sorban a második hold, ezzel a második kiadvány, a STYX, mely a válogatás márciusi megjelenése, és ahogy a label vezetője fogalmaz, „a törtebb ütemek kedvelőinek” szól. Styx, más átiratokban Sztüx, nem más, mint az ókeaniszok egyike a görög mitológiában, Ókeanosz és Téthüsz leánya. Ő az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője, amely kilenc kanyarulattal fut az alvilág legmélyére, oda, ahol Hadész palotája emelkedik. Azoknak az isteneknek, akik megszegték a folyó nevére tett esküjüket, inniuk kellett annak vizéből, és ettől kilenc évre elveszítették hangjukat és csak a tizedik esztendőben térhettek vissza az istenek karába, az Olümposzra. Styx ráadásul csodálatos varázserejével halhatatlanságot is adott.

A Pluto második holdját egyébként nem is olyan régen fedezte fel a Hubble űrtávcső: 2012. július 9-én. A Styx 10 és 25 km közötti átmérővel rendelkezik, közepes pályaátmérője 95 ezer km. A Nemzetközi Csillagászati Unió 2013. július 2-án hivatalosan nevezte el a holdat Styxnek. Átmeneti neve P5 volt.

És hogy miként tiszteleg a Pluto Sound válogatáslemezének második kiadványa a görög mitológia és az űrkutatás előtt, arról Kristóf mesélt: „Az SPNT atmoszférikus intrójával kezdünk, amit a Passive Collider frappáns és lendületes száma követ. Ben Leavez sűrű, izgalmasan sound-designolt, éber álmodást idéző száma után a SYNONYMS tavalyi megjelenésének bővített verzióját hallhatjátok, ezután planetmälcolm erősen bólogatós beatjei következnek a jól megszokott minőségben. A kiadvány vége felé érkezve ONAKOM filmbe illő hangképei rajzolnak átmenetet, Ferko eufórikus hajnali idősávba passzoló nagy ívű tánczenéjéhez.”

Főkép: Lemez borítója, melyet Huszár Kristóf tervezett

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta