A jelenlegi osztályodban szinte mindenki túlesett már egy-egy kapcsolaton, kavart valakivel, de te kimaradtál ebből. Általános vége, jön a gimi, és te azon gondolkozol, mit fognak mondani az új osztálytársaid, ha megtudják.
Érzed, változás érkezik az életedben, új szintre lépsz. Nemrég még a felső tagozat magasabbrendű levegőjét szívtad, most pedig jön a gimi. A korszak, amikor már ritkán jön elő a “Csókolom!”, nem kántálva mondod, hogy “Jó napot kívánok!”, és ha még eddig nem tette, befészkeli magát a gondolataidba az ellenkező nem.
És itt nem egy tagadásról van szó, hanem arról, hogy – az ellentétek vonzzák egymást – gondolod, miközben vizsgálod a padtársat szemét, haját, illatát, és lopva pillantasz egyet a telefonodra, ellenőrizve, hogy minden passzentos legyen a megjelenéseden. Elégedetten nyugtázod, hogy a hajad nem göndörödött be a meleg, párás tanterem levegőjében, és folytatod a melletted ülő fürkészését. “-Mi van?” Ez a kérdés, amitől a legjobban tartunk ilyenkor, de mégis elhangzik, feleletet várva. Ez a felelet sokkal izgalmasabb, mint amit a tábla előtt várnak tőled. Olyat már százszor végigcsináltál, otthon begyakoroltad, mit fogsz mondani, eljátszottad a plüsseiddel, de itt, teljesen felkészületlenül állsz egy egyszerű kérdés előtt, ami mindössze két szóból áll. Hiszen, olyan egyszerű. Nincs osztályzat, nincs előírt válasz, nincs megadott téma, mégis a legapróbb részecskédig libabőrös leszel tőle.
Mégcsak pár napja kezdődött a gimi, igyekszel beilleszkedni a többiek közé, beszélgettek, és szóba kerül, kinek-ki tetszik. Felvillan emlékeidben az előző órai jelenet, ahogy kísérő jelensége is, az ismerős libabőr, és már valami szorongás is uralomba hajtja a gyomrod. Elmondod a többieknek, akik izgatottan kezdenek fecsegni, mesélik, hogy ilyen érzés volt, mikor megismerték barátjukat, mesélnek sztorikat, szinte versengenek egymással, és mintha megéreznék, hogy te okkal képviseled jelen esetben csak a hallgatóságot. Elkezdi furdalni őket a kíváncsiság, vajon azért hallgatsz, mert nem kell bizonyítanod semmit, vagy mert nem volt senkid és próbálod eltitkolni? Így már repítik is feléd kérdéseiket kánonban: hogy neked volt-e már, mennyi, és kik?
Hirtelen szégyenérzet önt el, teljesen elpirulsz és kavarognak a gondolatok a fejedben. Sosem volt még barátod, és még csak nem is kavartál eddig senkivel. Vajon befogadnak így a többiek? Mi lesz, ha cikizni fognak? Mi van, ha azzal versenyeznek majd, ki-meddig jutott el, és nem tudsz mit mondani? Mi lesz, ha összeírják egy lapra, hogy ki-kivel volt eddig és a te neved alá senki sem kerül?
Két lehetőséged van.
1. Hazudsz nekik.
Rettegsz a véleményüktől, szeretnél nekik megfelelni, szeretnél közéjük tartozni, és vágysz arra, hogy elismerjenek téged. Félsz, hogy kevesebbnek tartanának másoknál, magadra hagynának, kiközösítenének, mintha nem illenél be közéjük, ezért hazugságra szánod el magad. Ha pocsékul hazudsz, a többiek azonnal észreveszik, hogy nem mondasz igazat, így cikibb helyzetet okozol, mintha igazat mondanál. Ez pedig okot ad arra, hogy kiközösítsenek téged, és beszéljenek rólad a hátad mögött. Ha sikerül jól beadnod nekik a sztorit, és elhiszik, esetleg még el is ismernek érte, akkor sem egyszerű a helyzeted. Az összetartozásotok hazugságra épül, ha a “barátaid” csak ezért a meséért fogadnak el, akkor nem igazi barátok. Egy valódi barátság során nincsenek elvárások, nem kell megfelelnetek egymásnak, és empatikusan állnak ahhoz, aki még tapasztalatlan valamiben. Ezt a verziót nem ajánljuk. És hidd el, nem az a menő, hogy minél több fiúval légy.
2. Elmondod az igazat.
Együttérzést remélve bátorságot merítesz a becsületesség gondolatából, és szerényen felvázolod szerelmi történeteid egyoldalú, soha ki nem teljesedett láncát. A társaságod meglepődve fogadja, hiszen általánosságban ilyenkor már 1-1 viszonyon átesik az ember. Ha nem megfelelő társaságban vagy, akkor nevethetnek, csipkelődhetnek veled, esetleg csúfolhatnak is. De erre elég kicsi a lehetőség. Várakozásaidat felülmúlva,ú tolonghatnak, tippekkel elhalmozva, hogyan hódítsd meg a srácot az előző óráról.
Tehát, semmi ok az aggodalomra! Az élet nem a gimiben kezdődik és nem ott végződik. Tengernyi lehetőséged lesz még barátot szerezni, ha eddig még nem tettél szert rá. Emiatt nem vagy kevesebb a többieknél, sőt, érinthetetlenséged és tapasztalatlanságod még vonzó tulajdonság is lehet. Azok az új osztálytársak, akik meghallgatnak téged, és támogatnak, bátorítanak, barátokká nőhetik ki magukat, és tanácsaikkal segíthetnek abban, hogy közelebb kerülhess ahhoz, akihez szeretnél.
Borítókép: dailymail
