Ő az, akit ha meglátsz a folyosón, gyorsabban dobog a szíved, és hirtelen azon kezdesz izgulni, hogy nekimész valaminek, vagy megbotlasz a saját lábadban – és ezt néha össze is hozod.
Ránézni csak messziről mersz, vagy ha ismeritek egymást, előtte szinte meg sem szólalsz. Mindentől zavarba jössz, amit a jelenlétében csinálsz, még a saját ujjaidat is képes vagy összegabalyítani. De mi lesz vele a nyáron?
Odáig voltam érte, aztán egyszer csak semmivé lett
“A srác, akiért oda voltam, fölöttem járt a suliban. Néha voltak közös tesióráink, képzelhetitek… A labdát nem tudtam elkapni, nem hogy normálisan teljesíteni, ha ő is ott volt. Egyszer-egyszer megkérdezte, mi a helyzet, én meg nem tudtam eldönteni, hogy komolyan érdekli, vagy csak jófej akar lenni? Ezért általában totál hülyeségeket válaszoltam neki.
Imádtam a fekete haját, meg a szürke szemeit, de persze csak akkor mertem bámulni, ha megfelelő távolságban voltunk egymástól. Mindig a menő haverjaival lógott, nem mintha emiatt nem mentem volna oda hozzá, tök beszari voltam amúgy is.
Az év végén már előre bőgtem minden este, mert tudtam, hogy három hónapig nem fogom látni, mi lesz így velem?! Aztán a nyár tök jól sikerült, folyton utazgattunk, alig volt időm gondolkodni. Szeptemberben, a suli első napján nem is láttam, pedig még a tenyerem is izzadt, annyira akartam 😀 Aztán a második nap elmentünk egymás mellett a folyosón…Én meg teljesen kiakadtam. Hirtelen nem is értettem, mi tetszett nekem ebben a srácban?! A hülye haja, a hülye mosolya, a béna járása…Kiábrándító volt.” Laura, 17
Epekedtem, epekedtem, aztán megnéztem egy csajos filmet
“Tizedikben osztálytársak lettünk Biankával. Az első naptól kezdve baromira bejött. Király csaj volt, jófej, kedves, vicces, mindig nyüzsgött körülötte mindenki. Engem sem kell sajnálni, mindig elvoltam a lányokkal, de Biankához egyszerűen nem mertem hozzászólni. Annyira bénázás volt az egész, ha beszélgetett valakivel, sunyiban hallgatóztam, de soha nem fordultam volna oda hozzá.
Május körül már teljesen ki voltam akadva, hogy mi a fene van velem?! Soha nem voltam még ilyen szerencsétlen. Aztán jött az utolsó nap, de nem bírtam rávenni magam semmire.
A nyár tiszta szenvedés volt, folyton ő járt a fejemben, és még rosszabb volt, hogy tudtam, külföldön tölti a szünet nagy részét. Alig bírtam aludni, augusztusra már eljutottam arra a szintre, hogy semmihez nem volt kedvem. Valamelyik este, a teljes kétségbeesés állapotában megnéztem valami irtó nyálas filmet, amiben egy bölcs figura arról beszélt, hogy a boldogság mindig megéri a kockázatot, blabla… És eldöntöttem, hogy összeszedem magam.
A suli első napján, órák után odamentem hozzá, és elhívtam randizni. Tök egyszerűen megkérdeztem, hogy lenne kedve velem meginni egy kávét? Igent mondott. Azóta együtt vagyunk. Tiszta Hollywood.” Tomi, 18
Képek: pixabay.com, images2.wikia.nocookie.net
