Mi vár téged Zürich és Bázel városában?

Rovat

Megosztás

Korábbi cikkemben már bemutattam Zürich és Bázel kultikus városát, azonban nem lenne igazi a leírás megszólalók nélkül! Ami késik, nem múlik, így most azt is megtudhatjátok, hogy mit nyilatkoztak az igazi svájciak a saját otthonukról.

Svájci specialitások és jellegzetességek. Dr. Kiss Róbert Richard Zürich utcáit járva sok mindenkivel találkozott, köztük Stephan Neidharttal, a Turisztikai Hivatal területi igazgatójával, aki bevezette a hallgatókat az igazi svájci ínyencségek világába.

„A turisták szívesen megkóstolják a specialitásokat, például a rösztit és a finom borjúszeletet. Specialitás a luxemburgerli is, amely szintén nagyon finom édesség. Rengetegen kedvelik ezeket.” – mesélte Stephan.

 

Fotó: Ibrahim Metinöz

 

Meglepő vagy sem, évente körülbelül 4 millió turista érkezik Zürich városába, és ebből közel 17 ezer Magyarországról. Az utazók pedig – ahogy a legtöbben helyen – szeretnek szuveníreket vásárolni. Stephan szerint erre az egyik legideálisabb áru egy Freitag táska, hiszen Zürichben gyártják ezeket a kiegészítőket, és a turisták minden ott vásárolt terméket könnyedén bele tudnak pakolni. Azt a tényt viszont ő is alátámasztotta, hogy Svájc nem a legolcsóbb ország, tehát, ha valaki arra venné az irányt, vigyen elegendő költőpénzt.

Bázel a kultúra kedvelők városa. Rengeteg múzeum várja az idelátogatókat, többek között a Beyeler Alapítvány is, amelynek a kommunikációs vezetője, Fabienne Weber szintén megszólalt az Inforádió Világszám műsorában.

„Kihagyhatatlan látnivaló Bázelben a csodálatos Városháza épület. Ezen kívül rögtön előtte találjuk az izgalmas piacteret. Gyönyörű a Rajna parti része, van egy meseszép szökőkút, és nem szabad megfeledkeznünk a sok-sok bázeli múzeumról sem.” – mondta Fabienne, akinek a kedvenc helyei közé tartozik az itteni Karnevál szökőkút.

 

Évente több, mint 1 millió turista érkezik Bázelbe. Közülük a legtöbben svájciak, őket követik a németek, majd a szomszédos országok utazói, de az USA-ban is közkedvelt helynek számít Bázel.

Az Óváros, a környékbeli hegyek, a múzeumok és az éttermek nagy népszerűségnek örvendenek. Helyi specialitás a leckerli, ami egy cukros-mázas édesség, a közepén édes töltelékkel.

„Svájc biztosan nem arról ismert, hogy a legolcsóbb úti cél, de ezek a nevezetességek olyan fontosak, hogy mindenki látni akarja, és ezért az árak nem annyira elviselhetetlenek, hiszen itt az Óváros legjobb helyén például – ahol épp ülünk – nem több az elfogyasztott olasz tészta ára, mint 20 svájci frank.” mesélte a műsorvezetőnek Fabienne.

 

A következő héten vajon hová utazunk a Világszámmal? 🙂 Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

Fotók: 24.media.tumblr.com, 41.media.tumblr.com, ibrahimmetinoz.files.wordpress.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta