„Miért vagyok még mindig egyedül?” – Igaz történetek tőletek

Rovat

Megosztás

A körülötted lévő emberek mind párban vannak? A jobbnál jobb szerelmes képeket posztolják ki és te pedig magányosan tengeted napjaid? Zavar, hogy egyedül vagy, de nem tudod hogyan tegyél ellene? Hoztunk pár történetet arról, mik lehetnek ezek az okok.

Már láthattad, milyen egyedül élni az elképzelésben, illetve a valóságban, azonban most hoztunk néhány  igaz történetet, amiknél tisztázódhat nálad is, mi lehet ennek az oka.

Ildi, 25

A volt páromat még általános iskola első osztályában ismertem meg. Hihetetlen, de töretlen volt a szerelmünk onnantól kezdve, hogy megismertük egymást. Először csak legjobb barátok voltunk, majd mikor nagyobbakká cseperedtünk, párkapcsolattá vált a kapcsolatunk. Tökéletes volt! Örökre terveztünk és együtt szerettünk volna családot alapítani. Több mint 5 évet voltunk együtt, amikor elkezdődtek a problémák és külön váltak az útjaink. Felvették egy másik iskolába, távol innen. Sajnos a távkapcsolat egyikünknek sem ment és nem volt lehetőségem utána menni, így sajnos feladtuk a kapcsolatunkat. Azóta viszont… teljesen egyedül élem az életemet. Vannak barátaim, de szinte mindenkinek van komoly párkapcsolata és nem igazán érnek rá velem foglalkozni. Ami teljesen rendjén van, azonban nagyon magányos vagyok. Időszakonként előfordul, hogy a legjobb barátnőm velem tölti minden idejét, azonban, ahogy újra párkapcsolata lesz – ez megszűnik. Nekem nem sikerül olyan fiút találnom, aki kicsit is hasonlítana a volt barátomra és érzelmeket indítana el bennem. Lassan már 3 éve, hogy végleg nem beszélek vele, de még mindig rá gondolok és képtelen vagyok másra nézni. Már kilátástalan a helyzetem…

 

Ok: Nem bírod túltenni magad előző párkapcsolatodon! A szerelem nem szűnik meg egyik pillanatról a másikra. Nincs be-, és kikapcsológombja az érzelmeinknek. Sajnos vagy nem sajnos, ez az igazság! Ne hibáztasd magad! Első lépésként fogadd el, hogy vége! Így vagy úgy, de be kell, hogy valld saját magadnak, hogy minden okkal történik! Második lépésként, fogadd el önmagad egyedül is! Semmi probléma nincs avval, ha egy darabig egyedül vagy, sőt… jobb ilyenkor, ha hagysz időt magadnak, hogy önmagad lehess és élvezd ki ezeket a pillanatokat! Mindennek megvan a maga szépsége! Következő lépésként pedig próbálj teret adni másoknak, hogy megismerhessenek és te is megismerhesd őket! Hidd el, előbb vagy utóbb, de sikerülni fog!

Balázs, 30

Nekem viszonylag sok párkapcsolatom volt. Egymást követték jobbnál jobb csajok. Egy-kettőt jobban szerettem, de nem igazán váltott ki belőlem egyik sem olyan mély érzéseket, hogy tiszteljem őket vagy szerelmet tápláljak feléjük. Sajnos a tisztelet hiánya miatt rengetegszer megcsaltam a barátnőimet. A társaságomban és a helyeken, ahová járok – mindenhol azt pletykálják rólam, hogy csak egy éjszakás kalandokat keresek és mindenkit megcsalok. Próbálnék ez ellen tenni, de nem tudom mit kéne tennem! Egy ideje már teljesen egyedül vagyok és csak a haverjaim segítenek át ezen az időszakon, de hát ők sem tudnak mindent pótolni!

 

Ok: Élvhajhász életmód. Avagy – amit kívánok, megteszem! Azonban ez így nincs rendjén! És az sem, hogy nem tiszteljük a másik felet. Hiába szeretsz vagy nem szeretsz valakit, a kölcsönös tisztelet alapja egy párkapcsolatnak. A szerelem nem biztos, hogy első nap fog szíven ütni – lehet kell neki egy kis idő, azonban addig sem szabad tiszteletlenül bánni a másikkal! Ha pedig nem alakult ki, lehet finoman is kezelni a másik érzéseit! Tedd rendbe magad és a gondolataid! Légy tisztában vele, mire van szükséged! Ha párkapcsolatot keresel, viselkedj úgy, hogy megérdemelj egy párkapcsolatot! Ha egy éjszakás kalandokat, akkor pedig úgy! Egyikkel sincs probléma! Az ott kezdődik, ha kevered a kettőt! Ezekre vigyázz!

Noémi, 19

Nekem mindig van valakim. Azonban nem sok ideig maradnak velem. Általában mindig ők dobtak engem, de nem értettem mi az oka. Szeretek magammal foglalkozni és vágyom arra, hogy a párom még többet foglalkozzon velem, mint önmagával. Az utóbbi alkalommal azonban azt mondta egy volt barátom, hogy rettenetesen hisztis vagyok és önző. Eleinte nem vettem komolyan ezt a kijelentést, azonban nem sokkal utána a szüleim is rám szóltak egy alkalommal, hogy ne hisztizzek annyit. Akkor egy kicsit elgondolkodtam, vajon igaza lehet-e az exemnek?

 

Ok: Hisztis, önző természet. Ha ez jellemző rád, ne csodálkozz, hogy nem maradnak melletted sokáig! Természetesen mindenkinek van hibája, senki sem tökéletes! Azonban érdemes odafigyelni, hogyan viselkedünk a másik féllel. A tisztelet alapja egy kapcsolatnak, amiben nem engedhetjük meg, hogy az egyik fél önző módon viselkedjen! Semmi probléma nem történik, ha mielőtt egy komoly kapcsolatot kezdenél valakivel, először magadba nézel és jobban megismered önmagad! Hidd el, segíteni fog jobban kezelni a problémáidat és esélyed lesz arra, hogy jobb irányba változz!

Sándor, 20

Igazából nekem még sosem volt komoly kapcsolatom. Nem is igazán nyitottam a lányok felé, mert nincs elég önbizalmam. Az osztálytársaim általános iskolában kirekesztettek és mindig csúfoltak. Középiskolában már sikerült barátokat szereznem, de a lányokat nem érdekeltem. Egy-két alkalommal közelebb kerültem egy osztálytársamhoz, azonban mindig megijedtem, mikor kicsit komolyabbá vált a dolog. Nem tudom, mivel tudnék segíteni ezen, de nagyon magányos vagyok…

 

Ok: Visszafogott, zárkózott természet. Nincs baj azzal, ha kicsit több idő kell neked, hogy megnyílj, azonban meg kell tanulnod közelebb engedni magadhoz az embereket. Főleg, ha párkapcsolatot szeretnél. Vegyél erőt magadon és lépj ki a komfortzónádból! Hidd el, amint ezt megtetted meg fog változni az életed és a szerelem is rád talál!

 

Fotók forrása: Pinterest

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta