Míg Horvátországban enyhítenek, addig Szerbiában szigorítanak

Rovat

Megosztás

A környező országok is azon vannak, hogy a lehető legjobb megoldást találják meg, ami mindenki számára kielégítő lehet, és éppen ezért, eltérő módon kezelik az aktuális járványhelyzetet.

Magyarországon a kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korábbi korlátozásokat

Horvátországban viszont hétfőtől kinyithatnak az éttermek és kávézók teraszai, és a zárt téri edzéseket is engedélyezik.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője elmondta: a vendéglátóhelyek reggel hattól este tíz óráig lehetnek nyitva. A belső helyiségekben csak a személyzet tartózkodhat. Illemhely használata esetén a vendégeknek maszkot kell viselniük. A teraszokon be kell tartani a három méter távolságot az asztalok között. A zenét nem engedélyezik, amit a miniszter azzal magyarázott, hogy a hangos zene mellett az emberek hangosabban beszélnek, ami miatt sokkal könnyebben terjed a vírus.

A zárt téri edzéseket illetően húsz négyzetméteren egy ember tartózkodhat, és kerülni kell az érintkezést. Példaként említette, hogy kosárlabda vagy foci esetében lehet erőnléti edzéseket tartani, lehet kapura lőni vagy kosárra dobni, de meccset nem lehet játszani. Tilos a közös helyiségek, így az öltözők és a zuhanyzók használata is – hangsúlyozta.

Szerbiában ezzel szemben rövidített munkaidővel, 14 óráig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok a hétvégén a koronavírus-járvány miatt – a járvány kezelésével megbízott válságstáb döntése egyelőre csak erre a hétvégére vonatkozik, de ha nem javulnak a mutatók, a következő hétvégékre is kiterjeszthetik az intézkedést.

– MTI –

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

77,232RajongóLike
178,206KövetőKövess be
137,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta