Mik is azok a művészmozik?

Rovat

Megosztás

Mozi és mozi között is vannak különbségek. Az egyikben csak a nagyközönség számára kedvelt filmeket játszanak, míg a másikban kizárólag olyat, amit alig ismer valaki, de legtöbb esetben még a címét se tudjuk kiejteni.

 

Nos, a művészmozik egy kicsit más világot képviselnek a mozizás történetében. A fővárosban több művészmozi is működik, míg vidéken inkább a megyeszékelyeken jellemző, de ott is csak városonként egy.

Filmek tekintetében ne keressünk itt olyan nagy neveket, amikre tömegek szoktak beülni. Ugyan előfordulnak ilyenek is, de nem ez az elképzelés, valamint a moziknak nem is az az elsődleges céljuk, hogy szórakoztató kikapcsolódást biztosítsanak a nézőknek. Itt ugyanis olyan filmek kerülnek terítékre, amik több ország alkotásai, így elég gyakran találkozni francia, svéd, japán, vagy a világ különböző ország filmjeivel.

A művészmozik lényege maga a művészet. Széles körben megismertetni a nézőket más kultúrákkal, illetve más országok filmművészetével. Sajnos nézők tekintetében elég szegényesek a vetítések. Gyakran előfordul, hogy egy-egy előadásra csak öt ember vagy kevesebb ül be. Különféle támogatások nélkül pedig nem tudnának életben maradni a mozik.

Egy kevés réteget mindig is érdekelni fog a különlegesség. A művészmozik egy olyan kultúrát képviselnek, amit egy multiplexben sosem fogunk megtalálni. Érdemes nekik adni egy esélyt, mert megéri. Technikai téren nincsenek olyan nagy szinten, de itt maga a film, a történet a lényeg és aki ellátogat egy vetítésre, az a filmek iránti szeretetből teszi azt.

Mik is azok a művészmozik?
Voltál már művészmoziban?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta