Márciusban rukkolt elő új lemezével a Fish! zenekar, a címe “Idő van!” Minek van itt az ideje? Milyen megújulásra számítottak az ezzel a címmel megjelentetett albumtól? A zenekar maga mondja el a tagokkal készített interjúnkban.
Március végén érkezett az új albumotok “Idő van” címmel. Minek van itt az ideje?
Mindennek, amit eddig halogattunk, vagy épp most is elodázunk: ez lehet szemléletváltás, életmódváltás, tudatosabb hozzáállás vagy akár annyi, hogy ideje mondjuk a saját lábunkra állni. A szövegeink pozitívan mozgósítósak, de sosem mondjuk meg, ki mit csináljon, az egyén szabadságát hirdetjük.
Milyen megújulást hozott az éppen tavasszal, a megújulást szimbolizáló évszakban megjelenő album?
Számunkra mindenképp egy új korszak, hiszen ez az első lemezünk Dácival, aki nyilván a saját, eddig a Fish!-ből hiányzó stílusát is hozzáadta a zenénkhez. Színesebbek és zeneibbek lettünk, a háttérben pedig tudatosabbak és nyugodtabbak: már nem megyünk fejjel a falnak, előbb megnézzük, át tudjuk-e törni. Ha igen, akkor aztán hajrá!
Zenélni úgyis megéri, ha valaki csak a szűk baráti körének csinálja?
Ha ezzel nem zavar senkit, akkor természetesen. Ha még örömet is okoz, akkor meg pláne.
Mennyire tud érvényesülni az egyén egy zenekarban? Hogyan kivitelezhető az, hogy senki ne érezze magát elnyomottnak egy zenekari közösségben?
Ha nincs konkrét hierarchia a kezdetektől, akkor előbb-utóbb mindenkinek kialakul a helye, a feladatköre vagy a véleményének az érteke a zenei részeken túl is. Ez természetesen szokott alakulni: van, aki szeret mindenről tudni és mindent ellenőrizni, de van, akit kielégít az utazás, a fellépés és a közösségi élmény. Ugyanakkor valljuk, hogy a zenekari demokrácia nem minden esetben működik: a ‘több szem többet lát’ mellett sokszor érvényes a ‘több szem, több csipa’ mondás is.
Mi választja el a hobbiból való zenéléstől a hivatásként való zenélést?
Az anyagiakon túl a hozzáállás. Mi akkor is ezt csinálnánk, ha negyedennyien hallgatnának minket…így nem kell kötelező jelleggel slágereket gyártani és megélhetésre hajtani: elkerülhetőek a hirtelen felívelések, és ezáltal a pofára esések is. Ami pedig a legfontosabb, hogy azt csinálunk, amit akarunk, a zenélés egyfajta szabadság és a gyerekkor konzerválása. Az pedig nem hivatás.
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
