Minket egy lila tehén képvisel!

Rovat

Megosztás

Szoknyába bújt férfiak, füvező raszták meg a lila tehén. Mi a közös bennük? Az, hogy mind egy-egy ország jelképei. És a magyarok mivel büszkélkedhetnek?

A legkultikusabb felirat

Még az űrből is látni a Los Angeles jelképét, mely eredetileg tizenhárom betűből állt. 1978-ban Hollywoodland Hollywoodra rövidült, és azóta is büszkén uralkodik a 491 méter magas Mount Lee tetején. A körülötte lévő terület védett, ház nem épülhet oda. Ennek ellenére megközelíthetők a monumentális ( 13,7 méter magas) betűk. Így esett meg, hogy 1976-ban a marihuána legalizását megünnepelendő Hollyweedre, II. János Pál pápa városba  látogatásakor pedig Holywoodra (azaz szent wooddá) alakították át.

 hlwd

Férfiak szoknyában

Hol máshol is fordulhatna ez elő, mint Skóciában? Eredetileg nem is szoknya volt a klit nevű ruhadarab, amit biztosítótűvel kapcsoltak össze. Mai formáját 2-300 éve nyerte el, kockás mintája viszont több évszázadra nyúlik vissza. A nemzetségek ismertetőjele volt. E számunkra szokatlan népviseletet manapság csak parádés eseményekkor öltik magukra, térdharisnyával, szövetsapkával kiegészítve.  A svájci kocka, díszítsen szoknyát vagy nadrágot, ma rendre feltűnik az aktuális divatkollekciókban, ezáltal elengedhetetlen kelléke egy öltözködésére valamit is adó nőnek.

Bagpipers-on-parade

Bob Marley után szabadon

Meglepő, de „csak” 2015 –ben legalizálták Jamaicában a marihuánát, pedig, ha elhangzik az ország neve, a legtöbben az énekes mellett a mesterséges mámorítószerre asszociálnak. Való igaz, a fűnek nagy kultusza van az országban. Az innen eredő rasztafariánius vallás követői a béke eszközének tekintik, s gyakran meditációs célból szívják. Csak meg ne vonják tőlük, különben jön a rettenetes hidegrázás, alvászavar és egyéb kellemes tünetek.

wd

Ez a tehén márpedig lila!

Egy svájci származású férfi, Philippe Suchard indította útjára a nagy sikerű Milka csokoládét, aminek alapanyaga az ízletes alpesi tej. 1972 óta lila színben mutatkozott meg rajta a jelképévé vált tehén, igaz, eredetileg környezetét is ezzel a színnel ábrázolták. Megalkotásában nagy szerepe volt egy magyar grafikusnak, Szabó Sándornak is. A lila tehenet az osztrákok és a svájciak is magukénak vallják, nekünk pedig nincs jogunk eldönteni, melyik nemzetet illeti meg.

Suchard Milka_Verpackung 50er Jahre

És akkor jövünk mi

2014-ben indult egy kamaszokat megcélzó oldal Magyarországon, ami más, mint a többi ilyen jellegű portál. Sokkal emberközelibb: a mindennapok nehézségein túl az élet apró örömeit mutatja meg az információkra, tanácsokra, poénokra éhes tinédzsereknek, akik mindent megtalálnak egy helyen. Ezek vagyunk mi, a Középsuli. Bízunk benne, hogy országunk egyik szimbóluma lehetünk a sokból, melyet lehetetlenség lenne felsorolni. Talán merész az elgondolás, de bocsásd meg a kedvenc oldaladnak, hogy szabadjára engedte kicsit a fantáziáját.

kzp

(Fotók: weheartit, itimes, svajcesmas.blogspot.hu)

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta