Talán nem is lennénk lányok, ha nem éreztünk volna eddigi életünk során LEGALÁBB egyszer vonzódást, olyan fiú iránt, akiből áradt a vérbeli rosszaság. Akinek nem kellett megjátszani a határozottságot, mert csak úgy szimplán áradt belőle. De ez miért tetszik nekünk lányoknak? Miért érezzük vonzónak és kívánatosnak azt, ami önmagában rossznak tűnik?
-
Az árnyékunkat látjuk bennük
Ez kifejezetten a jó lányokra jellemző. A saját, meg nem élt kitörni vágyó ént látjuk bennük és ezáltal a két ellentét egymásra talál.
-
Az elérhetetlen vonzása
Mint mindenki, mi lányok is úgy vagyunk bekódolva, hogy vonzónak és érdekesnek éljük meg az elérhetetlenséget. Az a fiú fog talán a legérdekesebbnek tűnni és a legvonzóbbnak, aki leginkább taszít magától. Ez az izgalom azonban addig tart, amíg nem kezd fájdalmassá válni ez az űr.
-
A közösen megélt alulértékelés
Ahogyan a jó kislány is, úgy a rossz fiú is alulértékeli önmagát. Ha hozzászokunk a „nem vagyok elég jó” gondolathoz, akkor hajlamosak vagyunk a másikat túlértékelni. Ez is azt eredményezi, hogy a saját igényeinek a fiú szükségletei mögé szorítjuk.
-
A jó fiúkban nincs kihívás
Utolsó pontként pedig ugyanaz a folyamat játszódik le, mint ami a fiúkban is szokott. A kihívás, az elérhetetlenség izgalma egyszerűen elönti a fejünket és nem tudunk ésszerűen dönteni. Nem szeretnénk könnyen megszerezni azt, ami tetszik nekünk. Talán ez érthető is.
