Ne légy pénzügyi Darwin-díjas!

Wendy Northcutt neve elsőre aligha mond sokat a többségnek, holott a több bestsellert is jegyző nő 1994-ben egy csapásra világhírű lett, amikor megalapította a legostobább pernahajdereknek járó Darwin-díjat. Ahhoz, hogy valaki elnyerhesse ezt a roppant kétes elismerést, vagy meg kell halnia, vagy el kell vesztenie a szaporodóképességét. De lényeges kritérium, hogy vesztét kizárólag a saját, józan ésszel felfoghatatlan hülyeségének kell okoznia. Ez, az esetek javában azt jelenti, hogy a nemritkán szörnyű véget érő nyomorultak azért vesznek oda, mert képtelenek felmérni tetteik következményeit, és ezért a várható haszonhoz mérve irreális kockázatot vállalnak.

Lássunk hát pár példát!

1. A potyázás átka

Egy ingyen üdítőital általában jó üzletnek tűnik, ám Kevin Mackle a saját kárán kellett, hogy megtanulja, hogy alkalmasint a várható nyereség eltörpül a potenciális veszteség mellett. A Sherbrooke városában lévő Bishop’s University-re járó fiatal egyetemista felöntött a garatra, és eldöntötte, hogy kerül amibe kerül, de szerez magának egy kevés frissítő, hideg Coca-Colát. Ám, mivel nem volt kedve fizetni, elkezdte rázni az automatát, mert abban bízott, hogy ennek hatására egyszerűen kiesik egy adag. Terve nem vált be: a négyszáz kiló körüli masina ráesett, és szó szerint még a szuszt is kiszorította belőle.

2. Eladóból reggeli

A napjait munka nélkül tengető, malajziai Zaim Khalis Kosnan igencsak megörült, amikor észrevett egy jó három és fél méter körüli pitont. Hiszen arra jutott, hogy ha sikerül befognia az állatot, csinos summát kaphat érte. Az, hogy egy ekkora hüllő ártalmatlanítása képzetlenül minimum trükkös, meg sem fordult a fejében, és arra sem pazarolta szűkös forrásait, hogy tisztességes eszközöket szerezzen. Így egy sarlóval és egy pár kesztyűvel felszerelkezve indult akcióba – hogy aztán nem sokkal később keserű leckét kapjon abból, hogy egy gigászi kígyónak az ember is csupán zsákmány. A valóban jó pénzt érő állat megfojtotta, majd nekilátott, hogy bekebelezze: ebben egyedül az akadályozta meg, hogy a kiérkező rendőrök szitává lőtték.

3. Lelki szükségletek

Más Darwin-díjasokkal szemben, John Allen Chau-t nem anyagi vágyak, hanem egyfajta sajátos küldetés hajtotta, mivel a lelkes misszionárius Jézus igéjét akarta terjeszteni a nagyvilágban. Ezzel önmagában még nem is lett volna gond. De ő mérhetetlen könnyelműségében az Északi-Szentinel-szigeten élőket próbálta megtéríteni, holott a kicsiny földdarabnak szigorúan tilos még a közelébe is menni, mert lakói hírhedten agresszív-kegyetlen bennszülöttek. Semmiféle kapcsolatot nem akarnak ápolni a külvilággal, és ha valaki a közelükbe megy, azt zokszó és kertelés nélkül megölik. A férfi bízott benne, hogy hite megvédi majd, viszont keserűen csalódnia kellett: első prédikációja közben súlyosan megsérült, és alig tudott elmenekülni. Másnap azonban annak dacára, hogy világos volt, hogy milyen fogadtatásban lesz része, újra visszament – a végeredmény pedig borítékolható volt.